A romániai Nagyvárad egyik szakközépiskolájában mellbe szúrta nevelőjét egy 10. osztályos tanuló. Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő az Agerpres román hírügynökséggel azt közölte: az incidens a Traian Vuia Műszaki Szakközépiskolában történt hétfőn reggel 9 óra körül, a rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon riasztották. Az ügyben vizsgálat indult. A nevelőt szúrt sebbel szállították a megyei sürgősségi kórházba, ahol megműtötték.
Amikor bevitték, eszméleténél volt és együttműködött az orvosokkal – nyilatkozta a sajtónak Hadrian Borcea, a kórház sürgősségi osztályának vezetője. A főtanfelügyelő elmondta, hogy az elkövető egy tizedik osztályos diáklány, aki eminens tanuló, érdemösztöndíjat is kap, és korábban nem észleltek nála magatartási problémákat. A 16 éves vidéki lány a nagyváradi középiskola kollégiumában lakik.
Alina Coste iskolaigazgató a Bihon hírportálnak elmondta: a konfliktus előzménye, hogy a nevelő előző este villanyoltáskor egy fiút talált a lány kollégiumi szobájában, amiért megrótta. A helyi sajtó szerint az incidens ennek a folyománya, az egyik igazgatóhelyettes irodájában történt, ahova a lányt és édesanyját behívatták az előző esti kihágás miatt. A diáklány ekkor szúrta hátba az őt szembesítő pedagógust – írták.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »