Megkérdezték Borkaitól, igaz-e, hogy öngyilkos lett

Megkérdezték Borkaitól, igaz-e, hogy öngyilkos lett

Több vonalon is terjed a pletyka, ami arról szól, hogy Borkai Zsolt, Győr volt polgármestere tegnap öngyilkosságot kísérelt meg és kórházban fekszik. A Telex megkérdezte erről magát az érintettet, aki azt üzeni, köszöni, jól van, és ő is sokszor hallotta már a saját öngyilkosságának történetét.

Az egészen konkrét részleteket tartalmazó állítás többször is eljutott már az elmúlt hetekben egyes helyi sajóorgánumokhoz, akár egy láncüzenet. Egy nagyobb hullám november elején Budapestig is elért, akárcsak a mostani. Annak idején a Telex megkereste Borkai Zsoltot, aki mindenkit megnyugtatott a hogyléte felől. A pletyka azonban azóta egész Győrön végigsöpört, és hetek óta tartja magát, többféle verzióban.

Most jellemzően nem is Facebookon terjed az álhír, inkább csak szóban. Ismét megkeresték ezzel kapcsolatban a volt győri polgármestert, aki a választ már azzal megadta, hogy felvette a telefont, és beleszólt: "tessék, Borkai Zsolt". Aztán, ha nem is a legnagyobb örömmel, de kedélyesen reagált a rendíthetetlenül terjedő információra:

Sokszor kerestek már ezzel kapcsolatban, az is eljutott hozzám még az elején, hogy az öngyilkosság sikerült. Aztán sokan látták, hogy ott vagyok például a kézimeccsen, vagyis élek. Valószínűleg ezért vett új kanyart a történet, és már arról szól, hogy csak öngyilkossági kísérletet hajtottam végre. Még olyat is hallottam, hogy a feleségem vágott le a kötélről. Nem tudom, ki és miért terjeszti ezt. Azt nem hiszem, hogy politikai oka lenne, mert én már régóta nem vagyok ott a politikai porondon. Természetesen látom, hogy újabb posztjai is vannak az "ördög ügyvédjének. Ami engem illet, nyugodtan leírhatják, hogy jól vagyok. És azt is, hogy a sportolói mivoltomnak köszönhetően van bennem elég erő ahhoz, hogy az átélt pokol után is folytatni tudjam az életemet. Nem teszem meg senkinek ezt a szívességet.

Szerinte, ebből, ahogy a mondás is tartja, az a tanulság is levonható, hogy sokáig fog élni.

Hírdetés

Korábban írtuk:

Százezer forintért készítette az egyik ribanc a borkais szexvideót – és Molnár Ricsi adta át

Orbán magánügynek tartotta az adriai orgiát, Borkaiék tízmilliót fizettek a zsarolóknak

Egy jó barát megsemmisítő meglepetése: Borkai állítólag nem tudott arról, hogy kurvák is lesznek a hajón

Borkainak a képe helyett újra a kezén vastag a bőr


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »