Megkavarta az állóvizet egy magánzó Balatonföldváron

Megkavarta az állóvizet egy magánzó Balatonföldváron

Már pályázható a Kisfaludy e-kikötő fejlesztési program támogatása. A Magyar Turisztikai Ügynökség felhívása szerint összesen 4 milliárd forint áll rendelkezésre balatoni kikötők bővítésére. Balatonföldváron egy magánberuházó építene e-kikötőt.

Az e-mobilitás jegyében a cél egy olyan kikötőhálózat kiépítése, amely az elektromos hajók számára is megteremti a lehetőséget a Balaton teljes körű bejárására. Mostantól december közepéig akár 1 milliárd forintot elérő támogatásra pályázhatnak önkormányzatok és céges beruházók egyaránt – számolt be a Somogy megyei hírportál. Balatonföldváron utóbbi, azaz egy magánbefektető építene elektromos hajók kiszolgálására alkalmas kikötőt a város Nyugati strandján.

Hírdetés

Az elektromos kikötőépítés ügye csakúgy, mint a Balatoni Hajózás Zrt. (Bahart) kikötő korszerűsítésének terve, megosztja a balatonföldváriakat. Egy, a közösségi médiában létrehozott csoportban olvasható bejegyzés szerint az e-kikötő létesítésének kérdésében többekben az a kifogás merült fel, hogy a tervezett beruházás kapcsán nem volt megelőző lakossági fórum, ahol a helyiek felvilágosítást kaphattak volna.

Holovits Huba polgármester ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem az önkormányzat a beruházó. A polgármester a Sonline.hu kérdésére elmondta: az elektromos hajók számára is alkalmas új kikötő ötletét viszont azért támogatják, mert szerintük minden Balaton-parti település vonzerejét meghatározza, hogy hány darab, mekkora és milyen minőségű kikötő található ott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »