Megkapta a PannErgy a miskolci harmadik kútjának mélyítéséhez elnyert támogatás okiratát

Megkapta a PannErgy a miskolci harmadik kútjának mélyítéséhez elnyert támogatás okiratát

Share 0 Tweet 0 Share

A PannErgy felidézte: tavaly novemberben adott tájékoztatást arról, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett, a Geotermikus alapú hőtermelő projektek tevékenységeinek támogatása elnevezésű pályázati kiíráson a PannErgy leányvállalata, a KUALA Kft. által benyújtott pályázatot a Technológiai és Ipari Minisztérium 994 millió forint támogatásban részesítette. Az Energiaügyi Minisztérium a támogatói okiratot 2023. augusztus 24-i keltezéssel kibocsátotta – jelezte a társaság. Megerősítették, hogy az idén júniusban közzétett módosított ütemezés teljesíthető.

Hírdetés

A PannErgy júniusban közölte, hogy a miskolci harmadik termelő kút mélyítését átütemezi, és 2024. szeptember 30-ig tervezi rendszerbe illeszteni. A beruházás befejezését eredetileg a 2023/2024-es távfűtési idény megkezdéséig tervezték. A PannErgy Nyrt. csoport 1,3 milliárd forintos nettó eredménnyel zárta 2022-t, szemben az egy évvel korábbi 897 millió forinttal. Az értékesítés árbevétele 7,1 milliárd forint volt tavaly a 2021-es 6,4 milliárddal szemben. A Pannergy Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papírok pénteken 1245 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 1010 és 1360 forint között változott.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »