Megjöttek Magyarországra a külföldi NATO-katonák – videó

Megjöttek Magyarországra a külföldi NATO-katonák – videó

Amerikai, horvát, olasz és montenegrói katonák érkeztek hazánkba július végén, illetve augusztus elején, hogy a NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport részeként, a Magyar Honvédség kijelölt erőivel együtt elkezdjék a közös munkát. Erre az ukrajnai háború miatt, NATO-döntés alapján került sor.

A veszprémhez közeli Újmajori bázis ad otthont a katonáknak. A NATO még tavaly decemberben döntött úgy, hogy az orosz harci tevékenység ellesúlyaként a szövetség keleti szárnyán meg kell erősíteni a katonai jelenlétet. Az illetékesek előretolt harccsoportok létrehozására kérték fel Bulgáriát, Szlovákiát, Romániát és hazánkat. A Magyar Honvédség nemzeti alapon szervezett, megerősített zászlóalj harccsoportot állított fel, ami február 23-ára érte el a NATO által is elfogadott készenlétet.

Hírdetés

Az orosz-ukrán háború hatására márciusban szövetséges külföldi katonákkal kellett bővíteni a nemzeti képességet, így a harccsoport horvát, amerikai, olasz, montenegrói és török katonákkal együtt többnemzetivé alakult át. Ennek gerincét továbbra is a magyar erők adják.

A videóból kiderült: negyedéves egyeztetés előzte meg a külföldiek érkezését. Az integrációs tréning és a kis alegységek összekovácsolását követően a köteléknek augusztus végére kell elérnie a kezdeti műveleti képességét. A NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport a tervek szerint a szeptemberi Brave Warrior gyakorlaton demonstrálja teljes műveleti képességét.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »