Megjöttek az adatok: az egész régió lehagyta a magyar gazdaságot

Megjöttek az adatok: az egész régió lehagyta a magyar gazdaságot

Az Európai Unió 2,3 százalékos GDP-növekedését messze meghaladta a magyar gazdaság, amely az Eurostat második negyedéves, szezonálisan kiigazított és kiegyensúlyozott adatai szerint 3,6 százalékkal bővült. A növekedéshez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá.

Elemzők ugyanakkor ennél jobb eredményt vártak. A KSH az eredményekre úgy reagált: a vártnál gyengébb mezőgazdasági és ipari teljesítmény visszafogták a bővülést. A mezőgazdaság esetében várható volt idén a visszaesés, hiszen az ágazat tavalyi teljesítménye kiemelkedő volt és az időjárás idén nem feltétlenül volt kegyes.

Nincs oka panaszra a cseh és a román gazdaságnak

Csehország ugyanis az adatok alapján mintegy 4,5 százalékkal növekedett, míg a január-márciusi időszakban a bővülés 3 százalék volt – ismertette a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában előzetes becslését. Negyedéves összehasonlításban a gazdasági növekedés 2,3 százalékos volt. A cseh gazdaság növekedését továbbra is az egyre erősödő háztartási fogyasztás, illetve a vállalatok növekvő beruházásai ösztönzik.

Románia pedig 5,7 százalékos iramot diktált éves összevetésben, a tavalyi utolsó negyedévhez képest pedig 1,8 százalékkal bővült. A román kormány ebből adódóan az idén 5,2 százalékos gazdasági növekedésre számít, amelyet azonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság túlzottnak tart.

Hírdetés

A lengyel gazdaság a II. negyedévben 4,4 százalékkal növekedett.

Jól pörgött az euróövezet gazdasága is

A második negyedévben az előző negyedévhez képest, szezonális kiigazítással 0,6 százalékkal nőtt a 19 tagú euróövezet és a 28 tagú Európai Unió bruttó hazai terméke (GDP) is. Az első negyedévben mindkét térségben 0,5 százalékos volt a negyedéves GDP-növekedés.

 

Az egy évvel korábbihoz képest az euróövezet GDP-növekedése szezonális kiigazítással 2,2 százalék, az Európai Unió növekedése pedig 2,3 százalék volt. A tavalyi második negyedévben az euróövezet éves GDP-növekedése 1,9 százalék, az EU GDP-növekedése pedig 2,1 százalék volt.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »