Megjött a „felmentő sereg” Putyin ellen

Megjött a „felmentő sereg” Putyin ellen

A németországi Bremerhaven kikötőjében pénteken elkezdődött az oroszok elrettentésére Európába küldött amerikai páncélos dandár kirakodása.

Mint az az Európában állomásozó amerikai erők parancsnokságának közleményéből kiderül, január 6. és 9. között rakodják ki a coloradói Fort Carsonban állomásozó 4. gyalogos hadosztály 3. páncélos dandár harcsoportját az észak-németországi kikötővárosban. Mintegy 3500 katona és 2003 járműtechnikai eszköz érkezik a kontinensre: köztük a legfontosabb 87 darab M1 Abrams harckocsi, 144 darab M2/3 Bradley gyalogsági harcjármű és az M109 Paladin önjáró tarack 18 példánya, de a közismert Humvee terepjáró sokféle változatából is átdobnak 419-et.

Hírdetés

A fort carsoniak érkezése a kezdete annak a folyamatos amerikai katonai rotációnak, melyről az ukrajnai eseményekre hivatkozva döntött a távozó Obama-kormányzat. Eddig is voltak csapaterősítések, az újdonság az, hogy ez a dandár, és a kilenc hónaponta érkező, folyamatos váltás saját technikáját hozza át az óceánon, azzal van jelen illetve gyakorlatozik, főként a NATO keleti tagországaiban. Az elmúlt két évben csak a katonák jöttek, akik a nyugat-európai raktárakban „előrevonva” tárolt eszközöket használták ittlétük során.

Miután kirakodnak Bremerhavenben, a nehéztechnikát vasútra, illetve trélerekre rakják, a kerekes járművek pedig közúton indulnak el a gyülekezési körzeteikbe az északnyugat-lengyelországi Drawso Pomorskie és a délnyugati Zagan gyakorlótereire. Februári kezdettel rajzanak ki: Lengyelországban Zagan, Swietoszow, Skwierzyna és Boleslawiec térségébe; egy páncélos zászlóalj a balti államokba megy, majd gyakorlatokon több helyen is megfordul; egy lövészzászlóalj főként Romániába és Bulgáriába megy; egy másik páncélos zászlóalj a németországi Grafenwöhr gyakorlóterére.

Mint korábban megírtuk, a rotációkkal jelen lévő amerikai páncélos dandár részei, illetve más megerősítő és elrettentő erők idén példátlan számban megfordulnak Magyarországon is. Egyik forrásunk a csapatmozgások kapcsán az elmúlt év végén úgy fogalmazott: „Ne tudd meg, hogy mi lesz itt jövőre!” A főként a Bakonyban, Hajmáskér, Öskü, Kádárta, esetleg Várpalota környékén zajló gyakorlatok mellett érdemes lesz figyelni a főbb vasútvonalak mentén is, ha látni akarunk, netán lencsevégre kapnánk néhány amerikai harckocsit!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »