Az Új Ember november 23-i számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.
A „remény zarándokai” közel négyezren találkoztak a budapesti MTK Sportparkban november 15-én, a Forráspont ifjúsági eseményen, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága rendezett 15–30 év közötti fiatalok számára.
A rendezvényről készült összefoglalónkban többek között Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának elnöke, Riesz Domonkos (Doma atya), a budapest-kispesti Nagyboldogasszony-főplébánia káplánja és Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke tanítását olvashatják. A Forráspont eseményén Székely János főcelebrálásával közel száz pap mutatta be a szentmisét.
A szentségi pecsétet védi az Egyház címmel a gyónási titokról olvashatnak interjút Ujházi Lóránd kánonjogásszal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézete tanszékvezetőjével, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vallás és Társadalom Kutatóintézetének vezetőjével.
Többek között szó esik azokról a papokról, akik egészen a vértanúságig védték a gyónási titkot. Nepomuki Szent János a legismertebb, aki IV. Vencel cseh király feleségének a gyóntatója volt. Amikor nem árulta el a királynak, hogy a királyné mit gyónt neki, az a Moldva folyóba dobatta.
Olivier-Marie Sarr, a szenegáli Keur Moussa-i monostor bencés apátja volt a Szent Márton püspök tiszteletére bemutatott ünnepi szentmise főcelebránsa november 11-én Pannonhalmán, a Szent Márton-bazilikában.
Az apát aznap találkozott a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaival is, akik a szenegáli bencések életéről, szolgálatáról kérdezték. Lapunk 8. oldalán olvashatják tudósításunkat az ünnepi napról.
A Mértékadó kulturális mellékletben többek arról olvashatnak, hogy november 13-án mutatták be Nényei Pál Az irodalom visszavág című irodalomtörténeti sorozatának új, József Attiláról szóló kötetét. A százhúsz évvel ezelőtt született költőről a szerzővel beszélgettünk.
Százötven éve született gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932), a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere (1922–1931), életéről, pályafutásáról olvashatnak a Mértékadóban.
A FilmFestival Cottbus az egyik legjelentősebb nemzetközi esemény, amely a kortárs kelet-európai filmművészet kiemelkedő alkotásainak seregszemléje. A november 4. és 9. között zajlott fesztivál középpontjában három mozgóképes szekció állt: a nagyjátékfilmek, az ifjúsági filmek és a rövidfilmek mezőnye, amelyek mind kivételes tehetségeket és izgalmas filmes látásmódokat mutatnak be.
A fesztivál zsűrije mellett több független grémium is értékelte a programot. A nemzetközi ökumenikus zsűri tagjai idén protestáns részről Aida Schläpfer Alhassani (Svájc) és Rainer Bätzing (Németország) voltak, míg katolikus részről Andraž Arko (Szlovénia) és Gőbel Ágoston (Magyarország). A filmmustráról a magyar zsűritag összefoglalóját olvashatják.
A Nézőpont rovatban Baranyai Béla ezúttal Guillermo del Toro Frankenstein című filmjéről írt kritikát, bemutatva a „szörny”, illetve tudós megalkotója eredeti, 19. századi regényalakját.
Kedves Olvasóink! Az Új Ember a következő héttől, az új egyházi év kezdetétől megújult külsővel jelenik meg.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


