Megjelent az Új Ember 2022. szeptember 25-i száma

Megjelent az Új Ember 2022. szeptember 25-i száma

Az Új Ember idei harminckilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Több mint háromezer 15 és 30 év közötti fiatal gyűlt össze az ország összes egyházmegyéjéből, sőt a határon túlról is szeptember 17-én a budapesti BOK-csarnokban, hogy a Forráspont rendezvényen együtt növekedjenek a hitben és az idei év mottójának (Örömre hívtál) megfelelően az örömben. A zenés dicsőítés, szentségimádás és tanúságtételek után Erdő Péter bíboros mutatott be koncelebrált szentmisét. A rendezvényről riportot közlünk a lapban.

2022. október 1. és november 28. között népszámlálás lesz Magyarországon. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kampányt indít, melynek során arra buzdít minden magyar katolikust, hogy bátran vállalja vallási hovatartozását. A kampányról bővebben a lap 8. oldalán olvashatnak.

Összefoglalót közlünk arról, hogy zarándokok tömege indult el Budapesten a Városmajorból szeptember 17-én reggel, hogy elmélkedve, imádkozva végigjárja azt az útvonalat, amelyet 75 évvel ezelőtt Mindszenty József, Magyarország szent életű bíborosa megtett, nyomában százezer férfival. Az esemény csúcspontjaként a célállomáson, Máriaremetén Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be ünnepi szentmisét.

Misszióban a látásért címmel Varga Katalin optometristával beszélgettünk, aki négy éve járt először Kongóban. Optometristaként akkor öt hónapot töltött Hardi Richárd szemészorvos mellett misszióban, idén februárban pedig ismét kiutazott Afrikába. 

Hírdetés

Itthon a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozik, hogy a hátrányos helyzetű településeken is láthassanak a gyerekek, szemüveghez, és ha szükséges, műtéthez jussanak. Látást adni valakinek nagy dolog. De beszélgetésünk során kiderült, van ennél több is.

A Mértékadó kulturális mellékletben Gyabronka József színművésszel beszélgettünk. A tavalyi Dante-emlékév előzményének tekinthető egy kivételes színháztörténeti esemény: 2020 őszén a színművész monodrámaként előadta az Isteni színjáték Pokol énekét. A produkciót a Katona József Színház fogadta be, de egy tantermi színházi pályázat jóvoltából, Orlai Tibor szervezésében, szélesebb közönség is láthatja. A szöveget Török Tamara állította össze és szerkesztette meg, Kocsis Gergely rendezte.

Lázár Kovács Ákos a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának intézetvezetője, a Kommunikáció Katolikus Világszövetsége (SIGNIS) európai régiójának elnöke, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia kultúra és kommunikáció részlegének vezetője. A közelmúltban részt vett Szöulban a SIGNIS világkongresszusán, most pedig már a Faludi Film és Média novemberi, 25. szemléjét készíti elő. Budapesten, a Mikszáth Kálmán téri Tilos az Á kávézó teraszán készítettünk vele interjút a film szolgálatáról.

Mindszenty-szobrot avattak Szombathelyen, erről ír Mészáros Ákos. A szombathelyi premontrei gimnázium udvarán 2014 óta emlékkereszt őrizte Mindszenty bíboros nyolc éves itt-tartózkodásának emlékét. A most felállított életnagyságú bronzszobrot, Bíró Lajos Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész munkáját Fazakas Márton premontrei prépost, csornai apát áldotta meg.

A Természetrajz rovatban Schmidt Egontól ezúttal arról olvashatnak, hogy mi az a tevékenység, amit Magyarországon csak a csuszka képes megtenni.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »