Az efféle nézetek hangoztatásával a balliberális gondolkodók mögöttes célja lényegében a magyar polgárok identitásának, hazafias szemléletének gyengítése, hiszen régi igazság, hogy egy nép ősi történelméhez való kötődése hatalmas erő, s ennek megsemmisítése a gyökerek elmetszésével érhető el.
„Egy olyan népet, mint a magyar, amely mögött egy ezredéves nemzeti és tradicionális fejlődés áll, amely a középkorban hősiesen védte Európát a töröktől, és amelynek már 1222-ben, mindössze hét évvel a miénk után megszületett a maga Magna Cartája, az Aranybulla, nem lehet úgy kezelni, mint egy újonnan létrejött balkáni államot a maga kialakulóban lévő intézményeivel és tapasztalatlan politikusaival” – írta Lord Rothermere 1927. június 21-én a Daily Mailben. Bánó Attila újságírót, történelmi könyvek szerzőjét kérdezte a Gondola.
– Egy extrém gondolkodású zenész, akinek érdekes a zenei diplomája, történészként lépett a nyilvánosság elé, és bejelentette, hogy Magyarország nem 1100 éves, hanem csak 100 éves. Levonhatjuk-e a következtetést, hogy Oroszország csak 30 éves, Németország csak 31 éves, Örményország pedig, ahol a világon elsőként, 301-ben lett államvallás a kereszténység, nem több, mint 30 éves?
− Igen, ez a következtetés levonható lenne azok után, hogy a Kossuth-díjas karmester nemrég azzal a kijelentéssel provokálta a jobb érzésű magyar honpolgárokat, miszerint a Trianon előtti Magyarország nem volt magyar ország. A karmester úr egy osztrák lapnak nyilatkozott, és okfejtése abból táplálkozik, hogy a történelmi Magyarország, vagyis a Magyar Királyság egy soknemzetiségű ország volt, ennél fogva becsapjuk magunkat, ha azt gondoljuk, hogy az a mi hazánk volt. Mi, akik valamelyest ismerjük, szeretjük és tiszteljük hazánk történelmét, minden esetben megütközünk egyes balliberális hangadók magyarellenes megnyilvánulásain. Mert magyarellenesnek kell tartanunk az olyan véleményt, amely megkérdőjelezi a történelmi Magyarország magyar mivoltát, a magukat magyarnak valló emberek hazájukhoz való jogos kötődését. A karnagy nyilatkozata nagyon emlékeztet a felvidéki Hadtörténeti Intézet igazgatójának 2013 májusában elhangzott vélekedésére. Az igazgató „Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségének” nevezte Skultéty Lászlót, a leghosszabb ideig szolgáló huszárt.
− Ez a felvidéki vélemény a Trencsén vármegyei Mojtényban – ma Hegyesmajtény – született Skultéty László magyar huszár felföldi újratemetése alkalmából hangzott el?
− Igen, 2013-ban, amikor az 1831-ben elhunyt Skultéty László magyar huszár strázsamester és zászlóvivő maradványait az erdélyi Újaradról szülőfalujába, a felvidéki Hegyesmajtényba szállították, természetesen a magyarok megkérdezése nélkül. Az igazgató szerint Skultéty nem lehetett magyar huszár, „mivel Skultéty László a Habsburg-hadsereg katonája volt, így nem lehetett a magyar hadsereg huszárja”. Ez a kijelentés származhatna akár a mi neves karmesterünktől is, hiszen nélkülözi a szükséges történelmi ismereteket.
− Hol tévedett a felföldi igazgató, aki még azt sem tudja, hogy 1831-ben nem létezett Szlovákia, sőt a szlovák mint nyelv sem: akkor tótnak hívták?
− Ott, hogy elfeledkezett a Habsburg Birodalom keretein belüli Magyar Királyság, valamint a magyar csapatnemnek számító huszárság létezéséről. Tudjuk, hogy a Habsburg uralkodók I. Ferdinándtól kezdve (1526-tól) magyar királyok is voltak. A Magyar Királyság, a területén élő magyarokkal, szlávokkal, németekkel, románokkal s a többi. Jelentős szerepet játszott a birodalom hadi és gazdasági potenciáljának fenntartásában. „Magyar huszárság” alatt mindenekelőtt azt a tizenkét huszárezredet értjük, amelyeknek legénységét a Magyar Királyság területéről toborozták, eltérően a birodalom könnyűlovasságának négy dzsidás (ulánus) és hét svalizsér (cheveaux-légers) ezredétől, valamint a nehézlovasság dragonyos- és vértes ezredeitől, amelyeknek katonáit főként a német nyelvterületek adták.
Skultéty László, a leghosszabb ideig szolgáló huszár minden kétséget kizáróan magyar huszár volt. Akkor is, ha netán bebizonyosodna a tót származása. Sem tót, még kevésbé szlovák huszárság ugyanis éppúgy nem létezett, mint ahogyan tót vagy szlovák királyság sem. Könnyű belátni, hogy igenis, lehetett valaki magyar huszár, miközben a Habsburg birodalom hadseregének a katonája volt. Sőt, lehetett valaki tót származású magyar huszár is, miközben a császári hadsereg zászlai alatt hadakozott.
– Trianon óta a tőlünk területeket ellopó népek folyamatosan lopják a magyar történelmi hősöket, történelmi eseményeket is. Mi lehet a mögöttes célja annak, hogy most országon belülről próbál valaki elorozni ezeréves, meglehetősen dicső történelmet?
− A karmester úr szerint „sok-sok félreértés vezetett oda, hogy Trianonban Magyarország ellen döntöttek, és ezekhez a félreértésekhez mi magunk járultunk hozzá, a sok-sok hamisítással, legendával”. Nem tudjuk, hogy a nagy művész a magyar történelemből mit tekint hamisításnak és legendának, azt azonban egyértelművé tette, hogy hazánk egykor nem volt magyar ország, ezért becsapjuk magunkat, ha azt gondoljuk, hogy a történelmi Magyarország a mi hazánk. Ez a gondolkodás rokon a szlovák hadtörténészével, aki Skultétyból kiindulva a magyar huszárság magyar mivoltát kérdőjelezte meg. Az efféle nézetek hangoztatásával a balliberális gondolkodók mögöttes célja lényegében a magyar polgárok identitásának, hazafias szemléletének gyengítése, hiszen régi igazság, hogy egy nép ősi történelméhez való kötődése hatalmas erő, s ennek megsemmisítése a gyökerek elmetszésével érhető el.
– Ezek szerint Ferenc Józsefet is becsapta a kamarilla, amikor azt füllentették neki, hogy Magyarország királyává koronázzák? 1867. június 6-án a Lánchíd hídfőjénél felugratott a 72 vármegyéből hozott földből emelt koronázási dombra, és kardjával négyfelé sújtva jelképesen ígéretet tett az ország védelmére. Utána 49 éven át, haláláig azt hitte, hogy ő Magyarország királya. Holott Magyarország – a szélsőség szerint – nem is létezett. Hogyan lehetett ilyen hosszan becsapni?
− Erről van szó. Aki az ország magyarságát megkérdőjelezi, az a Magyar Királyság létét is kétségbe vonja. Amikor valaki a több nemzetiségre hivatkozva elfeledkezik arról, hogy a magyarság nem származás, hanem vállalás kérdése, ha elfelejti, hogy lánglelkű költőink, mint a horvát származású Zrínyi Miklós, a részben tót származású Petőfi Sándor és nagyon sok kiváló társuk magyarsága vitán felül áll, akkor nincs miről beszélni. Becsapjuk magunkat – mondja a karnagy. Ha élne, biztos, hogy lenne néhány szava ehhez az épületes ostobasághoz Reményik Sándornak, az erdélyi magyarokkal sorsközösséget vállaló, tragédiájukat szívszorító őszinteséggel és bátorsággal ábrázoló erdélyi költőnek. Ő a párizsi békediktátum megkötése előtt is pontosan tudta, hogy a történelmi Magyarországot − miként Európa számos országát − hagyományosan sokféle nemzetiség lakja. 1919 szeptemberében megrázó verses üzenetet küldött azoknak a pesti költőknek, akik a tragikus végkifejlet időszakában sem akarták meghallani az elszakítással fenyegetett magyarság jajkiáltásait. Némely pesti poétának című, nyolc versszakból álló versét így indította:
„Szeretnék most a lelketekbe látni,
Hogy fáj-e néktek Erdély és a végek…”
A költemény minden sorából sugárzik Trianon előérzete, ami arra késztette Reményiket, hogy megszólítsa az anarchista baloldal kegyeit kereső, tehetségüket áruba bocsátó pesti költőket. A nagy költő − és sok millió magyar honfitársa − nem csapta be magát, amikor magáénak érezte Magyarországot és Erdélyt, s azt gondolta, hogy az a magyaroké is. A karmester, aki sokat hozzá tett a magyar kultúra értékeihez, vajon nem tudja, hogy a magyar kultúra sok évszázadon keresztül virágzott a történelmi Magyarország határain belül, s nehéz időkben ezt a földet magyar vitézek százezreinek vére áztatta? És igen, virágzott itt másfajta kultúra, áztatta a földet nem magyarok vére is, de ettől Szent István országának létjogosultságát, a magyaroknak a történelmi hazához való ragaszkodását megkérdőjelezni, ezekkel kapcsolatban hamisításokról, legendákról beszélni felháborító.
– Vajon miért nem szólnak a spanyol királynak, hogy Spanyolország nem is létezik? Hiszen mint most megtudtuk, Magyarország azért nem létezett, mert soknemzetiségű ország volt. Spanyolország ma is soknemzetiségű ország, ennek napi feszültségeivel. Mikorra várható a lelepleződés?
− Valóban, figyelmeztetni kellene őket. A spanyolok, a belgák, a britek és más nyugati népek nem szembesültek a trianonihoz hasonló traumával. Nálunk a békediktátum egyharmadnyi területre zsugorította az országot, és a magyar anyanyelvűek egyharmadát kényszerítette az elcsatolt területekre. Olyan helyzet állt elő, amely gyökeresen megváltoztatta a magyar emberek hazával kapcsolatos érzéseit. Ezek az érzések már két hazához, a történelmihez, illetve az 1920-ban megcsonkított Magyarországhoz kapcsolódtak.
A kétféle érzés benne élt és benne él azokban az elszakított szülőföldjükön élő nagyszerű magyarokban is, akik saját bőrükön érezték és érzik a szétszaggatottság iszonyú kínjait. Ők vajon hogyan fogadják a balliberális provokációkat arról, hogy csupán valamilyen félreértés áldozatai lettek, és még azt is magyarok okozták?
A mérhetetlenül igazságtalan trianoni békediktátumot félreértésekkel magyarázni több, mint tájékozatlanság. Ma már tudjuk, hogy Trianon számunkra kivédhetetlen volt. A győztesek az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolását, az államalakulat végleges megszüntetését tűzték ki célul. Egyoldalú döntéseiket elképesztő szűklátókörűség jellemezte, amely egyáltalán nem számolt a várható következményekkel.
A karnagy azt mondja: folyamatosan azzal csaptuk és csapjuk be magunkat, hogy a mi hazánk valójában a történelmi Magyarország. Üzenem a karmester úrnak és a hasonló nézeteket hangoztatóknak, hogy nem csapjuk be magunkat. Tudjuk, hogy a történelmi Magyarország a múlté, miként a történelmünk is. De attól még a mienk.
Nem is felejtjük el. Soha!
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
