Megjelent a Kard ki kard!

„Ez a kis kötetke zömmel az elmúlt évben született rövidebb írásaimat tartalmazza, bár akad, ami pár évvel korábbi.Nem válogattam külön a humoros, szatirikus, és a „komoly” hangvételű írásokat. (Bár a humoros nem ellentéte a komolynak. A komoly ellentéte a komolytalan.) Jó ez így egybe.Található a válogatásban öt Keskeny-novella is. Ezek közül mindössze kettő, a „Családlátogatás” és a „Zacskó” játszódik jelen időben – mármint ami a Keskeny Károly élete és kora eredeti jelen ideje -, a többi a regény cselekménye után évekkel, vagy évtizedekkel később történik.Ejtenék még pár szót az „Ördög új neve”, az „Egy zenekar dicstelen vége”, és a „Kapituláció a fiúvécében”c. novellákról. Ezek az írások a „Történetek a Mutter-klubból” ciklus részei – hasonlóan a már korábban megjelent „Az igazságtalanságok éjszakája”, és a „Békekötés a félemeleten” címűekhez -, melyek mind a Rebellió regény helyszínein és szereplői közt játszódnak, s terveim szerint, ha majd kellő számú összegyűlik belőlük, keretbe foglalom, és önálló kötetbe rendezem őket.Igazság szerint mind a Keskeny, mind a Mutter-klubos novellák úgy élvezhetőek igazán, ha az ember az eredeti regényeket ismeri. (Sőt, még a „Várok” c. kis egyperces novella is a Keskeny Károly univerzumban játszódik.) Ettől függetlenül bízom benne, hogy örömet okoznak az olvasásukkal. Természetesen áll ez a kötet többi írására is.”
A kötet előszava

Hírdetés

 (Megrendelhető a [email protected] címen)


Forrás:pozsonyiadam.blogspot.com
Tovább a cikkre »