Megizzasztották Novak Djokovicot

Megizzasztották Novak Djokovicot

A címvédő és világelső Novak Djokovic négyszettes győzelemmel jutott be a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A 36 éves klasszis vasárnap a selejtezőből érkezett, 18 esztendős horvát Dino Prizmicet búcsúztatta 4 óra alatt, aki még meg sem született, amikor ő már az első Australian Openjét játszotta. A szerb játékos 1-1-es szettállás után brékhátrányban volt, ám összeszedte magát, és fordított, így már 28 mérkőzés óta veretlen Melbourne-ben, ahol ez volt a 90. győztes meccse.

A világranglistán negyedik Jannik Sinner – aki Davis Kupát nyert az olaszokkal novemberben – magabiztosan verte a holland Botic van de Zandschulpot, az ötödik kiemelt Andrej Rubljov viszont csak ötszettes csatában, döntő szett rövidítésben jutott tovább a brazil Thiago Seyboth Wild ellen.

A nőknél a 2018-as bajnok dán Caroline Wozniackinak – aki szülés után tért vissza tavaly – nem kellett végigjátszania mérkőzését a sérült lengyel Magda Linette ellen. A címvédő Arina Szabalenka csupán egy gémet vesztett a selejtezőből érkezett német Ella Seidel ellen.

Fontosabb eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért)

férfiak:

Marozsán Fábián-Marin Cilic (horvát) 6:1, 2:6, 6:2, 7:5

Djokovic (szerb, 1.)-Prizmic (horvát) 6:2, 6:7 (5-7), 6:3, 6:4

Hírdetés

Fritz (amerikai, 12.)-Diaz (argentin) 4:6, 6:3, 3:6, 6:2, 6:4

F. Cerundolo (argentin, 22.)-Sweeny (ausztrál) 3:6, 6:3, 6:4, 2:6, 6:2

Sinner (olasz, 4.)-Van de Zandschulp (holland) 6:4, 7:5, 6:3

Rubljov (orosz, 5.)-Seyboth Wild (brazil) 7:5, 6:4, 3:6, 4:6, 7:6 (10-6)

nők:

Szabalenka (fehérorosz, 2.)-Seidel (német) 6:0, 6:1

Szakkari (görög, 8.)-Hibino (japán) 6:4, 6:1

Wozniacki (dán)-Linette (lengyel, 20.) 6:2, 2:0-nál Linette feladta

Krejcikova (cseh, 9.)-Hontama (japán) 2:6, 6:4, 6:3

Anisimova (amerikai)-Szamszonova (orosz, 13.) 6:3, 6:4


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »