Mégis lemondott Donáth Anna a megsemmisítő vereség után

Mégis lemondott Donáth Anna a megsemmisítő vereség után

Hétfőn lemondott a Momentum elnöki posztjáról Donáth Anna – értesült több forrásból a 24.hu.

Úgy tudják, az ellenzéki párt EP-képviselője a Momentum frakcióülésén közölte döntését. A párt hamarosan tisztújítást fog tartani, addig ügyvezető elnökség működik majd.

Az ellenzéki párt nem szerepelt jól a választásokon: kiesett az EP-ből, és nem jutottak be a fővárosi közgyűlésbe sem.

A Momentum vezetése hamarosan közleményben közli a részleteket.

Hírdetés

Tisztújítást tart a Jobbik is, Gyöngyösi szeretné majd lekapcsolni a villanyt

Teljes tisztújítást ír ki a Jobbik-Konzervatívok a vasárnapi választások eredményét értékelve – közölte a párt hétfő délben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a párt elnöksége az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választás eredményeit értékelve hétfőn arról döntött, a lehető legkorábbi időpontra kiírja a tisztújítást, "hogy a tagok olyan vezetőket választhassanak, akik segíthetik a párt újjáéledését és sikeressé tételét".

A Jobbik egyszázalékos eredményt ért el a vasárnapi európai parlamenti választáson, így nem nyert mandátumot a brüsszeli testületben.

Gyöngyösi Márton pártelnök, a Jobbik eddigi EP-képviselője az MTI kérdésére az éjszaka azt közölte: ismét versenybe száll a pozícióért a közelgő választáson. Az MTI a Jobbik vezetésének több tagjától úgy értesült hétfőn: június utolsó hétvégéjén tarthatják meg a tisztújítást.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »