Mégis honnan vannak az Iszlám Államnak Toyotái?

Az amerikai államkincstár tájékoztatást kér a gyártótól arról, honnan szerezte az Iszlám Állam a propagandavideóiban is fel-felbukkanó Toyota dzsipjeit – írta meg a CNN.

A japán autógyár szóvivője, Ed Lewis elmondta, hogy az amerikai kérés része egy nagyszabású nyomozásnak, amelyben az amerikai szervek próbálják felderíteni az ellátási láncokat és a tőkeáramlás természetét a Közel-Keletre, ennek keretében vizsgálják a gyárakat, energetikai vállalatokat és pénzintézeteket.

Törvényesen és tisztességesen

Továbbá közölte, hogy ők mindig minden országban minden törvényt betartanak, és természetesen támogatást nyújtanak ezekhez a vizsgálatokhoz is – olvasható a portálon. Lewis hozzátette, hogy egy autógyárnak

lehetetlen nyomon követni a harmadik fél által ellopott vagy elsikkasztott járművek sorsát,

Hírdetés

de a szabályozásuk szigorúan tiltja, hogy olyanoknak adják el az autóikat, akik valószínűleg félkatonai vagy terrorista célokra alakítják majd át azokat.

Világszerte vizsgálódnak

Lewis azt javasolta, hogy a vizsgálatot terjesszék ki más vállaltokra is. Az államkincstár ugyanakkor nem részletezte, mely más cégtől kért-e még információt, de azt elismerték, hogy valóban folyamatos erőfeszítéseket tesznek az Iszlám Állam finanszírozási hátterének és gazdasági tevékenységeinek feltárására, „az eddig megszokotthoz hasonlóan”, amihez külföldi partnerek segítségét is igénybe veszik.

Kiéheztetni a terroristákat?

Több lábon áll a terrorállam gazdasága: a birtokba vett olajmezőkről nyomott áron eladott olajból, az elfoglalt területek múzeumainak kifosztásából, a műkincsek eladásából és külföldi magánszemélyek adományaiból – erről bővebben ide kattintva olvashat –, de áramlik pénz az elrabolt külföldi állampolgárokért kapott váltságdíjakból és az embercsempészet lefölözéséből is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »