Megint zuhan a forint, Orbán megpróbálta megmagyarázni Vataščin Péter2024. 12. 19., cs – 15:21 Budapest |
A forint 7 napig tartó erősödését csütörtökön egy zuhanórepülés zárta le: az árfolyam az euróval szemben 416,5-ig esett. Ha ez nem volna elég napközben 504 forintnál is többet kértek egy brit fontért, ilyen gyenge még soha nem volt a magyar árfolyam.
Idén a közép-európai devizák közül a forint nyújtotta a legpocsékabb teljesítményt, tegnap a dollárral, ma az euróval szemben esett kétéves mélypontra (a dollár ára átlépte a 400 forintot is szerdán), de néhány hete történelmi mélyponton volt a zlotyval szemben is.
Orbán Viktor a Mandinernek adott év végi, csütörtökön megjelent interjújában adott erre a helyzetre módfelett gyenge lábakon álló magyarázatot. Azt mondta: „Az lehetetlen, hogy egyik héten a magyar gazdaság értéke 390 forintos eurót indokol, egy héttel később pedig 410-est. (…) Ez a mozgás azt mutatja, hogy nem a gazdaság teljesítőképessége változik, hanem a forintspekulációval szerezhető pénz mennyisége. Azért rángatják a forintot, mert a forint értékének mozgatásával pénzt lehet keresni. Ez a fajta spekulálás néhány országban tilos, Magyarországon sajnos része a pénzügyi kultúrának. Ez a Soros Györgyhöz hasonló héják világa. Őket nem a magyar gazdaság hozza lázba, hanem a forint elleni spekulációval megszerezhető profit.”
A kormányfő magyarázata nem állja meg a helyét, a lényege, hogy jól belerúgjon Soros Györgybe. A forint azért gyengül, mert a magyar gazdaság is rosszul teljesít.
(Tlx, 444, Portf.)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »