Megint idős magyar asszonyt vertek meg a cigányok – életveszélyes sérüléseket szenvedett

Megint idős magyar asszonyt vertek meg a cigányok – életveszélyes sérüléseket szenvedett

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2019. július 26-án 2 óra körül, hogy nagymamáját bántalmazták. A rendőrök a helyszínre mentek, tanúkat hallgattak meg, majd a beszerzett információk alapján forró nyomon az elkövetők felkutatásába kezdtek.


Fotó: Police.hu

Hírdetés

A nyomozócsoportnak még aznap sikerült azonosítani és elfogni azt a három pocsaji férfit, akik a helyi 94 éves sértett otthonába betörtek, és miközben bántalmazták, az értékeit követelték.

A bántalmazás következtében az idős asszony súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A nyomozók a 28, 24 és 17 éves férfiakat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. július 29-én elrendelt.

B. Gyula, L. Tivadar és fiatalkorú társuk ellen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást – közölték a Police.hu-n.

Íme a kicsit sem sápadt arcú elkövetők:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »