Megint holoemléknap van, ma a botlatókő a sláger

Kedden van a "holokauszt magyarországi áldozatainak" emléknapja, ebből az alkalomból országszerte több városban lesznek rendezvények – örvendeztet meg a hírrel az MTI.

A központi megemlékezést délután tartják Budapesten, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelynél, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter mondta beszédet.

A dokumentációs központban délelőtt 10 órától 18 óráig rendkívüli történelemóra és tárlatvezetés lesz iskolás csoportoknak.

A budapesti gettó emlékfalánál botlatókövet helyeznek el. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rendezvényén Hegyi Tibor emléke előtt tisztelegnek, aki 1911-ben született, és 1942. december 16-án hunyt el a Jablocsnoje munkatáborban, munkaszolgálat során.

Hírdetés

Szolnokon a botlatókövek mentén sétálnak a megemlékezők az egykori zsinagógához.

Makón a megemlékezésen a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című projekt várost érintő beruházásait is bemutatják, továbbá átadják a makói zsidóság emlékéért elismeréseket.

Pokorni Zoltán fideszes oktatási miniszterként, a budapesti gettó "felszabadításának" évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg az ún. holokausztról. Erre már abban az évben sor került, az Országgyűlés pedig április 17-én emlékülést tartott.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »