Megint elhurcoltak egy csomó korrupt határőrt Záhonyról

Ismét korrupcióval gyanúsított rendőröket fogtak el a záhonyi határrendészeti kirendeltségen – számolt be az M1 aktuális csatorna hétfőn, esti Híradójában. Az M1-nek Pintér Sándor belügyminiszter hangsúlyozta: könyörtelenül kizárnak mindenkit, aki a korrupcióval megfertőződött.

A Híradó tudósítása szerint a rendőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) leplezte le. Hétfő reggel katonai ügyészek a Készenléti Rendőrség közreműködésével tizenöt rendőrt fogtak el a határnál. Volt, akit az útlevélkezelő fülkéből vittek el. 

Több hónapon keresztül sarcolták az utazókat – számolt be az M1, amelynek értesülései szerint a korrupt határrendészek naponta ezer-ezerötszáz eurót is megkerestek. A házkutatások után Nyíregyházára vitték őket, ahol a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki őket. Az előállított határrendészek ellen kötelességszegéssel elfogadott vesztegetés miatt indult büntetőeljárás – hangzott el.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az M1-nek azt mondta: a gyanú szerint a záhonyi határrendészeti kirendeltségen szolgálatot teljesítő rendőrök az odaérkező járművek utasaitól, illetve vezetőitől rendszeresen pénzt fogadtak el azért, hogy kisebb-nagyobb szabálytalanságok felett szemet hunyjanak.

Hírdetés

A Híradóban felidézték: az NVSZ az idén csak Záhonyban több mint nyolcvan korrupt pénzügyőrt, határrendészt, illetve civilt buktatott le. A korrupt egyenruhások akár 12 év börtönbüntetést is kaphatnak – tették hozzá.

Pintér Sándor belügyminiszter az M1-nek elmondta, az NVSZ fokozta tevékenységét és nagyon módszeresen dolgozik. E munka eredménye az, hogy aki korrumpálódott, azt kizárja magából a testület. 

A korrupció olyan, „mint egy rákos daganat, szétszóródik egy szervezetben és tönkreteszi” azt – fogalmazott Pintér Sándor.

Pintér Sándor :)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »