Megint egy befogadóállomáson járt Orbán felesége

Megint egy befogadóállomáson járt Orbán felesége

Felkereste a bicskei befogadóállomást kedden Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberekből és önkéntesekből álló csapatának tagjaként – közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a szervezet jószolgálati nagykövete bekapcsolódott a gyermekeknek szervezett kézműves foglalkozásba, valamint ajándék játékokat is vitt magával.

Lévai Anikó és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója egyeztetett a tábor vezetőivel, és – mint közölték – elismerésüket fejezték ki azért a munkáért, amelyet a rendkívül leterhelt befogadóállomás dolgozói az elmúlt hónapokban végeztek.

Hírdetés

A tábor munkatársai köszönetet mondtak a segélyszervezet aktív szerepvállalásáért a táborban egyidejűleg tartózkodó majdnem 100 gyermek pszichoszociális segítésében. A segélyszervezet szakemberei heti rendszerességgel tartanak gyermekfoglalkozásokat befogadóállomásokon.

Az Ökumenikus Segélyszervezet folytatni kívánja a Magyarországon tartózkodó migráns gyermekek segítését, ezért adománygyűjtést indított, amelyhez a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet csatlakozni online adományozással – olvasható a szeretetszolgálat közleményében.

A segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként Lévai Anikó július elsején a nagyfai ideiglenes befogadóközpontba látogatott, ahol a Magyar Evangélikus Egyház egymillió forintos adományából segített migráns gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »