Megint a rablóknak lejt a pálya Úzvölgye ügyében

A Krónika napilap csütörtöki híradása szerint a Bákó Megyei Törvényszékre helyezték át azt a pert, amelyik a Hargita megyei Csíkszentmárton és a Bákó megyei Darmanesti határvitáját hivatott eldönteni.

A határvita tulajdonképpen a törvény értelmében Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település területének, és a sokat vitatott katonai temetőnek a hovatartozásáról szól.

Csíkszentmárton februárban nyújtott be keresetet a Hargita Megyei Törvényszékhez azt kérvén, hogy a bíróság állapítsa meg a szomszédos Hargita és Bákó megyei települések, ezzel együtt pedig a két megye közötti határt, amely Úzvölgye település területének a hovatartozását is tisztázná.

A Hargita Megyei Törvényszék helyt adott Darmanesti beadványának és megállapította, hogy területileg nem illetékes a kereset tárgyalására, és átadta az ügyet a Bákó Megyei Törvényszéknek. A végzés – romániai bíróságok portálján közölt – kivonata szerint a határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.

Csíkszentmárton polgármestere, Gergely András a Krónikának elmondta, semmiképp sem értenek egyet azzal, hogy a tárgyalás a Bákó Megyei Törvényszéken folytatódjon, mert a megye érintett a perben, és ez befolyásolhatja a döntést. Ezért jogi képviseletük a legfelsőbb bírósághoz fordul annak érdekében, hogy a tárgyalás helyszínének megváltoztatása esetén egy semleges megyébe küldjék át az ügycsomót.

Hírdetés

Korábban a román sajtóban is tág teret kapott, hogy a Bákó megyei moinesti ügyészség milyen részrehajló módon zárta le a 2019 június 6-i erőszakos temetőfoglalás ügyét.

Csíkszentmárton azt kéri a bíróságtól hogy az 1968. évi 2. számú, az ország közigazgatási felosztásáról szóló törvény alapján jelölje ki a két megye közötti határt – ennek értelmében Úzvölgye Csíkszentmárton része. A község ugyanakkor a vitatott területek 1906-ban készült telekkönyveivel is igazolni tudja ezek hovatartozását.

A keresetlevél szerint amikor 1998-ban elvégezték Dormánfalva és Csíkszentmárton területének kataszteri felmérését, utóbbit a Hargita Megyei Telekkönyvi Hivatal megbízásából, a feladatfüzetből kimaradt Úzvölgye település, mintegy 77 hektár területtel. Erről a munkálat átvételekor Csíkszentmárton polgármestere írásos észrevételt nyújtott be, a hibát a hivatal is elismerte, azzal magyarázva, hogy kevés volt a rendelkezésre álló idő, ezért nem vették be a feladatfüzetbe Úzvölgye felmérését. A székelyföldi község álláspontja szerint a hibás dokumentációnak nincs jogi értéke.

A két település és megye azóta sem tudott megállapodni a határról. Csíkszentmárton 2007-ben saját köztulajdonának minősítette, és leltárba vette az úzvölgyi katonai temető területét, és ezt 2010-ben a 299-es számú kormányhatározat is megerősítette. Ezt Dormánfalva bíróságon támadta meg, de első fokon a pert elveszítette. Másodfokon a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja az ügyet várhatóan ősszel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »