Megindult a török offenzíva, a kurdok népirtástól félnek

Megindult a török offenzíva, a kurdok népirtástól félnek

Sajtóértesülések szerint megkezdte a behatolást a török hadsereg Északnyugat-Szíriába, hogy kiszorítsa a török határ közeléből a kurd fegyvereseket. A kurd hatóságok általános mozgósítást rendeltek el. Az amerikai hadsereg hétfőn vonta ki csapatait Északkelet-Szíriából magára hagyva addigi szövetségeseit, a térségben élő kurdokat.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerda kora délután jelentette be, hogy megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen. Ezzel párhuzamosan a NTV török hírtelevízió arról számolt be, hogy több nagyobb robbanás rázta meg a délkelet-törökországi Ceylanpinarral szemben, a határ szíriai oldalán fekvő Rász-el-Ain városát. Az NTV szerint a tüzérség és a légierő adott le lövéseket kurd célpontokra, ahonnan a helyszíni felvételek alapján füstfelhők láthatók. Szárazföldi csapatok egyelőre nem léptek Szíria területére az NTV szerint.

A Béke Forrása fedőnevű hadművelet elsősorban az SDF gerincét adó Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport ellen irányul a török tájékoztatás szerint, az ankarai kormány ugyanis biztonsági kockázatként tekint a délkeleti határán jelenlévő milíciára.

Hivatalos tájékoztatást egyelőre nem adtak ezzel kapcsolatban.

Ankara úgy tervezi, kiszorítja a régióból fegyvereseiket, akik Washington támogatásával végigharcolták a háborút.

Azok a kurdok, akik egészségüket áldozták az Iszlám Állam elleni harcban, felháborodtak az amerikai elnök kijelentésén, miszerint pénzért háborúztak volna:

“Senki nem harcol pénzért, senki nem adja el a lelkét pénzért. Sokan megsebesültek, vannak, akik elvesztették a kezüket vagy a szemüket.”

Hírdetés

A Fehér Háznál kedden Amerikában élő kurdok tüntettek azért, hogy Trump elnök ne vonja ki csapatait Észak-Szíriából.A kurdok attól tartanak, hogy ha egyedül maradnak, a törökök népirtásba kezdenek területükön.

Pánik a régióban

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű szíriai ernyőszervezet szóvivője megerősítette szerdán, hogy török harci repülőgépek csapásokat mértek Szíria északkeleti részén lévő kurd területekre. Musztafa Bali szerint a török repülők civilek lakta területeket bombáznak.

“Hatalmas a pánik a régió lakosai körében” – írta Bali a Twitter-profilján.

A TRT török állami műsorszolgáltató szerint a török hadsereg öt célpontra mért csapást a Törökországgal közös határ közelében található északkelet-szíriai Rász-el-Áinban. A TRT ezenkívül felvételeket mutatott a délkelet-törökországi Diyarbakir támaszpontjáról felszálló F-16-os vadászrepülőgépekről, amelyek a tájékoztatás szerint csatlakozni fognak a hadműveletekhez.

A TRT szerint török tüzérségi egységek szíriai kurd harci állásokat lőnek a stratégiai fontosságú észak-szíriai Tell-Abjad városában. A beszámoló szerint a Szíriával határos Sanliurfa tartományi Akcakale kerületben a mintegy 6 kilométerre Tell-Abjadtól állomásozó egységek lőszerraktárakat támadnak, a TRT szerint füstfelhő száll fel a térségben.

Egy szemtanú Tell-Abjadban azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy robbanások zaja hallatszik, és füst száll fel a Törökországgal közös határ mentén, miközben az emberek tömegesen menekülnek el a városból.

Euronews, MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »