Megijedt a „haladó média”, miután „túl sok fehér embert” láttak felvonulni

Megijedt a „haladó média”, miután „túl sok fehér embert” láttak felvonulni

Életemben nem láttam ennyi fehér embert egy helyen – mondta Jonathan Snow brit bevándorláspárti riporter, miután beszámolt a Nagy-Britanniában megrendezett hétvégi Brüsszel-ellenes tüntetésről. A szigetországban ikonikusnak számító Jonathan Snow évek óta a brit média egyik legelfogultabban „baloldali” propagandát gyártó Channel 4 News alkalmazottja.

Ám az eddigi – részben – bocsánatos részlehajlásait a hétvégén sikerült azzal megfejelnie, hogy a Brexit mellett kiállók hétvégi rendezvényét lényegében egy Ku-Klux-Klan-felvonuláshoz hasonlította. Ugyanis a Brüsszeltől elszakadni vágyó demonstrálók kapcsán megjegyezte: életemben nem láttam ennyi fehér embert egy helyen” – azt sugallva ezzel, hogy a Brexit-pártiak nagy többségben kirekesztő, fehér nacionalisták.

Meg is lett az eredménye a szélsőséges kijelentésének, hiszen sajtóértesülések szerint mintegy kétezer néző jelezte elégedetlenségét a Channel 4 News stábjának, akik később bocsánatkérésre kényszerültek.

Mondani sem kell, a haladó, bevándorláspárti média egyből összezárt, hiszen a szintén ugyanennyire elfogult The Guardian már azzal a címmel közölt cikket, miszerint:

Hírdetés

minek kért bocsánatot a csatorna Jon Snow »fehér emberes« megjegyzéséért?”

A cikk szerzője szerint az újságírók feladata tájékoztatni a nézőket az igazságról, és ebben az esetben Jonathan Snow csupán a munkáját végezte, amikor félelemmel teli hangon a fehér emberek sokaságáról tudósított.

Adódik persze a kérdés, hogyan reagálna a bevándorláspárti média ha a ramadán idején arról tudósítanának a híradósok, hogy életükben nem láttak ennyi iszlamistát összegyűlni a közeli parkokban; vagy ha a túlnyomórészt „pakisztáni háttérrel” rendelkező muszlimok által elkövetett erőszakos bűncselekményekről szóló tudósításaikban a hírfelolvasók az elkövetők bőrszínével és vallási besorolásával kezdenék a felkonfot?

Valószínűleg nem pontosan úgy, mint most.

888.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »