Meghurcolták és kirúgták azt a pozsonyi muzeológust, aki korábban védelmébe vette a felvidéki magyarságot

Meghurcolták és kirúgták azt a pozsonyi muzeológust, aki korábban védelmébe vette a felvidéki magyarságot

Megrázó interjút közölt a budapesti Magyar Hírlap azzal a fiatal muzeológussal, aki korábban igen elismerően és megértően nyilatkozott a felvidéki magyarságról. Az interjúból kiderül, hogy közel egyévnyi vegzálás után végül a vezetőség által előre megírt felmondó levéllel menesztették Zuzana Falathovát, a pozsonyi városi múzeum munkatársát.

Megrázó interjút közölt a budapesti Magyar Hírlap azzal a fiatal muzeológussal, aki korábban igen elismerően és megértően nyilatkozott a felvidéki magyarságról. Az interjúból kiderül, hogy közel egyévnyi vegzálás után végül a vezetőség által előre megírt felmondó levéllel menesztették Zuzana Falathovát, a pozsonyi városi múzeum munkatársát.

A kollégái körében igen közkedvelt muzeológus azután került a zaklatások kereszttüzébe, hogy tavaly egy interjúban arról beszélt, az iskolában magyarellenes történelmi hazugságokkal tömték a fejét, és rádöbbent, hogy a szlovákság zöme s még szakmabelijei is teljesen rabjai ezeknek a nemzeti mítoszoknak” – írja a Magyar Hírlap.  A szlovák muzeológus magyarbarát cikke felháborította az Aktuality.sk újságíróját Mikeš: Zsuzsinak ebben az esetben pechje volt. Ma az EU-nak és a Schengennek köszönhetően a fiatalok fütyülhetnek a nemzetiségükre. Ez az utolsó téma, amely a mai fiatalokat foglalkoztatja.

Hírdetés

Zuzana, aki a Magyar Hírlap szerint mostanában inkább Zsuzsi néven mutatkozik be, elmesélte, hogy a tavaly decemberi, szintén a Hírlapban megjelent interjú után tulajdonképpen az aktuality.sk egyik újságírója csinált botrányt a dologból, elferdítette és kiforgatta nyilatkozatát, a szlovák közvélemény pedig csak ebből a hamis írásból ismerte meg az interjút. A fiatal kutatólány azt állítja, a múzeum igazgatója már akkor belengette, hogy kirúgja őt, de a közvélemény reakciója láttán, akkor legalábbis, letett erről. Közel három tucat kollégájából azonban alig volt valaki, aki kiállt volna mellette. Sőt! Legtöbben levegőnek nézték, vagy pikírt megjegyzésekkel zaklatták őt. Ez azonban semmi ahhoz képest, hogy telefonhívások, FB-üzenetek formájában halálos fenyegetéseket is kapott.

Elmondása szerint “szerelmes kis hülyétől” a “Soros-ügynökig” mindenféle jelzőt megkapott. Azt meséli, több száz fenyegető üzenetet kapott az elmúlt egy évben, most pedig ki is rúgták őt a munkahelyéről, úgy időzítve, hogy a neki járó karácsonyi prémiumot se kelljen megkapnia. A múzeum igazgatója az elvárásai teljesítésének hiányával magyarázta a kirúgást, de konkrétumot nem volt hajlandó elárulni, ráadásul megfenyegette a fiatal lányt, ha sokat kérdezősködik, rosszabbul is járhat, “neki is van valami a tarsolyában” – mondta. A múzeum igazgatója közölte vele, soha többé nem dolgozhat szakmájában, legfeljebb teremőrként teheti be lábát a múzeum falai közé. Zuzana Falathová jelenleg felmondási idejét tölti, s egyelőre nem tudja, mihez kezd a továbbiakban.

ma7.sk – Magyar Hírlap


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »