Meghökkentő lépésre készül az olasz miniszterelnök

Kész engedni az olasz miniszterelnök azon párttársainak, akik a választási törvény módosítását szabják feltételül az általa javasolt alkotmánymódosítás támogatásához.

Matteo Renzi párton belüli ellenzéke szerint az alkotmány módosítása a választási törvény megváltoztatása nélkül aláássa a parlament tekintélyét. Az alaptörvény átírásáról december 4-én tartanak népszavazást Olaszországban. Renzi pedig az év elején saját politikai pályáját tette függővé a referendum sikerétől, noha később már nem említette, hogy bukás esetén visszavonul a politizálástól. A felmérések szerint nem biztos, hogy a választók többsége támogatni fogja az alaptörvény módosítását; minden ellenzéki párt elutasítja a javaslatot.

„A Demokrata Párt kész mélyreható, komoly vitát tartani erről” – mondta a választási törvény módosításáról Renzi a párt vezetőinek hétfő esti tanácskozásán, amelyet élőben lehetett követni az interneten. Kiábrándította viszont azokat, akik azt követelik, hogy ez már a népszavazás előtt történjen meg.

Hírdetés

A tervezett alkotmánymódosítás jelentősen csökkentené a szenátus jogköreit és a törvényhozó hatalom nagy részét az alsóház kezébe tenné. A tavaly módosított választási törvény ezzel párhuzamosan azt hivatott garantálni, hogy a választásokon győztes párt képes legyen stabil többséget szerezni a törvényhozásban, és öt éven keresztül kormányozhasson, amire a második világháború óta nem volt példa Olaszországban. A törvény arra is lehetőséget ad, hogy a pártvezetők válasszák ki a jelölteket.

„Végül oda fogunk jutni, hogy egy főnök fog kormányozni, aki maga jelöli ki a mindenről dönteni hivatott parlamentet” – húzta alá Luigi Bersani, a Demokrata Párt korábbi vezetője, aki világossá tette, hogy nemmel fog szavazni december 4-én.

A reformok célja, hogy stabilabbá tegyék az olasz politikai rendszert, amelyben az elmúlt 60 évben az országnak 60 kormánya volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »