Meghibásodott egy kőolajvezeték Kiskunmajsán, pusztulást okozva az élővilágban

Meghibásodott egy kőolajvezeték Kiskunmajsán, pusztulást okozva az élővilágban

Kiskunmajsánál hétfőn kezdődött az olajvezeték szivárgása, melynél mintegy egy kilométeres szakaszon nagy mennyiségű nyersolaj folyt a Marisi-csatornába, mely a helyi fürdő használt termálvizét szállítja − számolt be a történtekről a Délalföldinfo nyomán az Index.

Az olajszennyezésnek köszönhetően szinte a teljes élővilág elpusztult. Ezt követően erős, szúrós olajszag terjengett a környéken. Robbanásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek emiatt.

Hírdetés

A Mol közleménye szerint a Szank és Algyő közötti szakaszon meghibásodott a vezeték, melyet rövid időn belül izoláltak, ezért megszűnt a szivárgás.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei megkezdték a kárelhárítást, melynek keretében kiszivattyúzták az olajat, majd eltávolították a növényzetet.

A Domb-tó közelsége miatt az ökológiai kár minimalizálása a cél, ugyanis fennáll a talaj, illetve a talajvíz mérgező anyagokkal való szennyeződésének veszélye. Egy helyi gazdálkodó reméli, hogy a hatóságok gyorsan intézkednek, így a súlyosabb károkat el tudják kerülni.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »