Meghalt Szkárosi Endre

Meghalt Szkárosi Endre

Életének 69. évében kedden elhunyt Szkárosi Endre József Attila-díjas költő, intermediális művész, művészeti író, performer, műfordító, egyetemi tanár – erősítette meg szerdán a Szépírók Társasága, amelynek 2018-tól 2021-ig elnöke volt.

Szkárosi Endre 1952-ben született Budapesten, 1971-72-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) állam- és jogtudományi karára járt, majd 1977-ben a bölcsészettudományi kar magyar-olasz szakán kapott diplomát.

A Mozgó Világ szerkesztőjeként dolgozott 1978-től, 1983-88-ban a Lapkiadó munkatársa volt. A szegedi József Attila Tudományegyetem olasz tanszékén 1984-től, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1994-től olasz irodalmat tanított, 2012-től egyetemi tanár, 2013-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori tanácsának külsős tagja lett.

Az 1970-es évek végétől hangköltészettel és totális koncertszínházzal is foglalkozott, 1984-ben megalapította a Szkárosi and Konnektor művészeti koncertszínházat. Ő gondozta 1986-tól az Új Hölgyfutár című lap- és revüvállalkozást, amely a hazai párhuzamos kultúra, avantgárd irodalom és művészet nyomtatott, illetve élő színpadi fóruma volt.

Hírdetés

Térköltészeti és videó munkáival, versszobrokkal rendszeresen szerepelt hazai és külföldi kiállításokon, hangköltészeti alkotásaiból számos felvételt készített, 1987-től videóköltészettel is foglalkozott.

Az 1990-es években az angol Towering Inferno és a magyar Spiritus Noister együttessel zenélt. Költészeti-művészeti tevékenységét transzpoézisnak nevezte el.

Szkárosi Endre 2020-tól volt tagja az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetői testületének, 2018-tól 2021-ig a Szépírók Társaságának elnöke volt. Művészetét számos díjjal elismerték, 1986-ban Kassák-díjat kapott, a Locus Signi-díjat 1994-ben, József Attila-díjat 2007-ben, Mészöly Miklós-díjat 2012-ben, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 2016-ban vehette át. Főbb művei között szerepel az Ismeretlen monológok (versek, 1981); a Szellőző Művek (költészet-művészeti könyvmunka, Galántai Györggyel, 1990); a Mi az, hogy avantgárd? (2006); a Merülő Monró (versek, 2007); a Verboterror (performanszköltemények, 2013); a Véletlenül nem jártam itt (válogatott és új versek, 2018) és az Égzsák (régi és új hangköltemények cd-vel, 2020).

Hanghordozón jelent meg egyebek mellett a Támad a szél (Márta Istvánnal, Bernáth(y) Sándorral, 1987), a Rózmari és a Tűzfal (a Konnektorral, 1990, 1993); a Spiritus Noister (Kovács Zsolttal, Sőrés Zsolttal, 1994) és a Nemzeti zajzárványok (a Spiritus Noisterral, 1996). Lemezei közé tartozik a Hangmánia (a Konnektorral, Enzo Minarellivel, 1992), a Kaddish (a Towering Infernóval, 1993); a Szkárosicon (2002); Kurt Schwitters-Spiritus Noister: Ursonate két énekhangra és zenei környezetre (2003) és a Szkárosi & Konnektor & Bernáthy (2004).


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »