Meghalt Nicky Hayden

Múlt szerdán kerékpáros edzés közben gázolta el egy autó Nicky Haydent az olaszországi Rimini közelében. A korábbi MotoGP-világbajnok súlyos sérüléseket szenvedett, csípő- és combcsontja is eltört, továbbá fejsérülése következtében agyi ödémája lett, amely agykárosodást is okozhatott. A motorversenyző kómába esett, orvosai nyilatkozataiból pedig egyértelművé vált, hogy nagy a baj. Hétfő délután aztán közleményben közölték, hogy az egykori világbajnok nem élte túl a balesetet. 

Hírdetés

Nicky Hayden csapata múlt csütörtöki közleménye még arról szólt, hogy stabilizálódott a versenyző állapota, és mesterséges kómában volt a cesenai kórház intenzív osztályán. Menyasszonya, testvére és édesanyja is megérkezett hozzá az Egyesült Államokból. Később a csapat közleményében arról számolt be, hogy a Kentucky Kidnek becézett pilótájának rendkívül kritikus az állapota és vélhetően súlyos agyi károsodást szenvedett.

Az amerikai versenyző idén a Superbike sorozatban szerepelt, a legutóbbi versenyt követően a 13. helyen állt a pontversenyben. A gyorsaságimotoros-világbajnokságon 2003 és 2015 között 216 futamon indult és hármat nyert meg. Nicky Hayden a MotoGP sorozatban 2006-ban lett világbajnok.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »