Meghalt Liam Payne, a nagy sikerű One Direction zenekar volt tagja

Meghalt Liam Payne, a nagy sikerű One Direction zenekar volt tagja

Meghalt Liam Payne, a nagy sikerű One Direction zenekar volt tagja Balaskó Réka2024. 10. 17., cs – 00:25

Liam Payne 31 éves volt, az információk szerint egy Buenos Aires-i hotel harmadik emeletéről esett ki.

A brit állampolgárságú Payne a rendőrség CNN-hez eljuttatott közleménye szerint a Palermo negyed Costa Rica utcai szállodájában vesztette életét, az első információk alapján a harmadik emeletről zuhant le. 

A zenész a One Direction nevű híres brit fiúbanda tagjaként vált ismerté, amelynek Harry Styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson és Niall Horan is tagjai voltak. A karrierjük 2010-ben indult be, miután mindegyik tagszerepelt a „The X Factor” című tehetségkutató brit változatában.

Hírdetés

A Billboard magazin szerint Payne október 2-án vett részt egykori bandatársa, Niall Horan koncertjén Buenos Airesben.

A One Direction 2015-ben jelentette be, hogy szünetet tart. Payne később 2019-ben kiadta debütáló szólóalbumát „LP1” címmel, idén márciusban pedig kiadta „Teardrops” című lemezét. Payne-nek 2017-ben született egy fia a Girls Aloud zenekar egykori énekesétől, Cheryl Cole-tól.

 

(cnn, bbc)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »