Meghalt Kenedi János

Meghalt Kenedi János

Meghalt Kenedi János, magyar író, műkritikus, Budapest díszpolgára – tudatta Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

Kenedi János tudta, milyen küzdeni a magyar szabadságért. A rá jellemző szerény bátorsággal mondta fel a diktatúrával kötött társadalmi alkut, egész egyszerűen azért, mert nem volt hajlandó hazudni – olvasható a főpolgármester emlékezésében.

Állása nem vagy alig volt hosszú évekig, különleges, intézményen kívüli alakja lett a magyar demokratikus átalakulásnak.

Bibó István temetése volt az első nagy spontán demonstráció ’56 szelleme mellett 1979-ben, a temetésen Illyés Gyula mellett Kenedi János mondott beszédet.

Szervezője volt a magyar társadalom problémáiról rendezett 1985-ös monori konferenciának, valamint az 1956-os forradalomról 1986-ban megszervezett illegális konferenciának. Előkészítette Bibó István összes munkáinak kiadását, valamint Szabó Zoltán kézirathagyatékát is hazaszállította Franciaországból az Országos Széchényi Könyvtár számára.

Hírdetés

A rendszerváltás éveiben a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapító tagja, a Szabad Demokraták Szövetsége elvi nyilatkozatának egyik megfogalmazója, a Nyilvánosság Klub ügyvivője.

1990-től az 1956-os Intézet tudományos munkatársa. 2007 és 2010 között az állambiztonsági iratok levéltárba való átadását vizsgáló ún. Kenedi-bizottság vezetője.

A rendszerváltozás előtt a demokratikus ellenzék egyik vezéralakjaként küzdött a diktatúra ellen, a rendszerváltás után pedig azért, hogy a diktatúra titkai ne legyenek a demokrácia titkai is. Nem rajta múlt, hogy ez nem sikerült.

Akinek fontos a szabadság, akinek fontos a demokrácia, annak Kenedi János erkölcsi mérce és kiindulópont, és az marad mindörökre már – írja Karácsony Gergely.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »