Meghalt Finta József

Meghalt Finta József

Az építész nyolcvannyolc éves volt.

Elhunyt Finta József, az elmúlt 60 év magyarországi építészetének jelentős alkotója – közölte Facebook-oldalán az általa alapított építészstúdió.

Aligha akad olyan hazánkfia, aki ne ismerné őt épületein keresztül – írták a cég honlapján megjelent búcsúzásban.

Finta József, a Nemzet Művésze, Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros díszpolgára, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa díjas, Köztársasági Elnöki Aranyérmes építész, a Magyar Érdemrend középkeresztjének kitűntetettje, festő és verselő volt.

Hírdetés

Írónak, festőnek készült, atyai tanácsra jelentkezett az Építőipari Közlekedési Műszaki Egyetem Építész Karára.

Építészi munkásságát 1958-ban a LAKÓTERV-ben kezdte, ahol közel harminchat évig dolgozott. Eleinte tervezői, majd műteremvezetői és végül igazgatóhelyettes-főépítész beosztásban. Már a kezdetektől sikeresnek számított.

1970-től kezdve folyamatosan épülnek szállodái (Hotel Volga (ma Ibis Váci út – nemrég bontották le), Hotel Fórum, Hotel Voronyezs, Hotel Buda Penta (ma Mercure Buda), Hotel Novotel, Hotel Liget (ma Ibis Heroes Square), Grand Hotel Corvinus Kempinski (ma: Kempinski Hotel Corvinus), stb.). A 80-as, 90-es évek fordulója táján egyre több nagyszabású épület tervezését vállalja, melynek egy részének építése már átnyúlik 1994 végére, amikor műterme egészével megalapította a Finta és Társai Építész Stúdió Kft.-t, mely negyven fős irodává nőtte ki magát. Ezen időszak legjelentősebb munkái: ORFK-BRFK Székháza („Rendőrpalota”), WestEnd City Center, BME-ELTE (ma már csak a BME) Informatikai épülete – olvasható a Wikipédián.

Elméleti munkássága is jelentős, több könyve jelent meg és számos tanulmányát közölték hazai s külföldi szaklapokban. Grafikusi munkássága is jelentős, rajzai több önálló és csoportos kiállításon szerepeltek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »