Meghalt egy hétéves kisfiú, miután a judoedzője huszonhétszer dobta el egymás után

Meghalt egy hétéves kisfiú, miután a judoedzője huszonhétszer dobta el egymás után

Az eset Tajvanban történt. Az orvosok szerint a fiú leletei olyanok voltak, mintha közúti balesetet szenvedett volna.

A szemtanúk szerint a Huangként megnevezett kisfiú az edzés közepén már hányt és könyörgött az oktatónak, hogy ne rajta mutassa be a dobásokat. Az oktató azonban rendre utasította, és ráparancsolt, hogy álljon fel, de egy idő után a kisfiú már nem reagált. A fiúhoz mentőt hívtak, az orvosok azt mondták, hogy a leletei olyanok voltak, mintha közúti balesetet szenvedett volna.

Huangot megoperálták, de a szülők nem reménykedtek, mivel azzal számoltak, hogy a fiú hátralévő életében vegetatív állapotban marad.

Hírdetés

Miután április vége óta csak romlott a kisfiú állapota, ezért a kezelőorvosai úgy határoztak, hogy lekapcsolják a gépekről.

Huang édesanyja a BBC-nek elmondta, hogy még ma is látja maga előtt a tragédiával végződő reggelt: „Hátranézett és azt mondta, szia anya. Estére pedig már ilyen volt”.

A fiú halálát okozó edzőnek a hírek szerint nem volt edzői képesítése, és több bűncselekmény elkövetésével is vádolják. A férfit várhatóan halált okozó testi sértésért ítélik el, így lehet, hogy hátralévő életét rácsok mögött tölti. 

(br, 24.hu, BBC)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »