Meghalt egy fiú, akihez fél óra alatt jutott ki a mentő a Nyugatihoz

Az első vizsgálatok alapján emberi mulasztás miatt érkezett későn az ellátás ahhoz a fiatalemberhez, aki a Nyugati-pályaudvarnál lett rosszul kedden – mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az RTL Klub péntek esti híradója szerint viszont a fiú elhunyt.

Győrfi Pál korábban emlékeztetett: kedden bejelentés érkezett a mentőszolgálathoz, hogy egy fiatalember rosszul lett. Később újabb hívást kaptak, miszerint a férfi állapota javult. Ezután ismét bejelentést kaptak a mentők arról, hogy az érintett újra rosszul van.

A mentőszolgálat ezután elsősegélynyújtókat irányított a beteghez, hogy megkezdjék az újraélesztést a mentő kiérkezéséig – mondta.

Hírdetés

A mentő a beteget a szükséges beavatkozások után kritikus állapotban vitte kórházba – tette hozzá Győrfi Pál.

A szóvivő közölte: az Országos Mentőszolgálat főigazgatója már kedden minden részletre kiterjedő vizsgálatot rendelt el. Az első vizsgálat szerint a riasztás pillanatában volt olyan szabad mentőautó, amely a beteget gyorsabban elérhette volna, mint a helyszínre irányított egység, mégsem riasztották.

A hanganyagok és a számítógépes adatok elemzése alapján a mentésirányító és a mentésvezető hibázott, ezért őket a belső vizsgálat lezárulásáig az OMSZ főigazgatója felmentette a munkavégzés alól. Az OMSZ megteszi a szükséges lépéseket, hogy hasonló mentésirányítói hiba ne fordulhasson elő – mondta Győrfi Pál.

A 444 részletes cikke egy beszámoló alapján azt írja, a fiúhoz az első hívást követően mintegy 30 perccel érkezett ki az első mentő.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »