Meghalt Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány kuratátora

Meghalt Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány kuratátora

Magyar Média Mecenatúra • Az igazság soha nem késő I-III.

Elhunyt pénteken – 72 évesen – Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja – közölte a család szombaton az MTI-vel.

Bencze Izabella 2007-2010 között a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnöke, 2010-től a magyar közszolgálati médiumok tulajdonosi testületének, a Közszolgálati Közalapítványnak a parlament által választott kurátora volt.

Hírdetés

Alapító tagja volt a nemzeti értékeket képviselő Civil Összefogás Fórumnak (CÖF).

A CÖF az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében méltatta, hogy Bencze Izabella „fáradhatatlanul” küzdött a közjóért.

A szovjet csapatkivonás gazdasági háttértárgyalásainak vezető jogásza volt. Feltárta a magyarországi rablóprivatizáció körülményeit. Székelyföld villámcsapástól megsemmisült atyhai templomának újjáépítését szervezve is szolgálta Isten országát – írták.

„Publicisztikáit emberek tízezrei várták és olvasták. Szavait, mondatait, amelyekkel mindenkor az Isten, a haza és a szeretet parancsának követésére hívta a magyarságot, megőrizzük” – közölte a CÖF.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »