Meghalt Baló György

A család közlése szerint Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek. Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. 1970-től dolgozott az MTV-ben, előbb gyakornokként, majd szereksztő-műsorvezetőként. Dolgozott a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér műsorokban. 1989 és 1990 között az MTV 2-es csatorna igazgatója volt, és vezette a tv választási irodáját, majd a Napzárta főszerkesztője lett.

1997-től 2000-ig a TV3 kereskedelmi csatorna vezérigazgatója volt, aztán visszatért az MTV-hez, ahol 2002-ben kulturális igazgatónak nevezték ki. Ismert műsorai közé tartozott A Hét, Az Este és A Szólás Szabadsága. Többször pályázott a közszolgálati tévé elnöki posztjára, de nem választották meg. 2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be.

Hírdetés

2015-től az RTL Klubnál dolgozott, a Magyarul Balóval című műsort vezette. Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »