Meghalt az egyik fehérgyűlölő exdiktátor

Meghalt az egyik fehérgyűlölő exdiktátor

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Mugabe – jelentette a BBC. A volt zimbabwei elnök majdnem négy évtizedig tartó országlás után, 2017-ben mondott le tisztségéről, miután erre kényszerítették saját pártjának tisztviselői. Bukását az váltotta ki, hogy feleségét, Grace-t próbálta utódjává tenni.

Mugabe meghatározó szerepet játszott a függetlenség 1980-as kivívásában az akkor még Rhodézia néven ismert országban, aztán gyakorlatilag egyeduralmat épített ki. A Mugabe-korszak végére az afrikai ország mély gazdasági és politikai válságba zuhant.

A Mugabe által 2000-ben beindított földreform keretében a fehér farmerek földjeit a föld nélküli feketék, illetve a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező négerek kapták meg. A "reform" után persze visszaesett a mezőgazdasági termelés, és beindult az infláció. A pénzromlás üteme felfoghatatlan mértékű volt, a csúcsponton, 2008 novemberében 80 milliárd százalékos volt az infláció.

Hatalmát erőszakkal tartotta fenn, becslések szerint húszezer embert végeztek ki ellenzéki tevékenységért, többnyire eljárás nélkül működő halálbrigádokkal.

Hírdetés

(HVG nyomán)

– Új törzsfőnököt választ Zimbabwe

– Letette hivatali esküjét a "Krokodil", Mugabe korábbi megfélemlítő jobbkeze

– Mugabe büntetlenséget kapott a lemondásért cserébe

– Zimbabwe "anyja" 3 hónap alatt doktor lett, és most az elnökségre tör


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »