Meghalt a Szőreg környéki autóbaleset másik sérültje is

Meghalt a Szőreg környéki autóbaleset másik sérültje is

Tegnap meghalt a Szőreg környéki autóbaleset másik sérültje, a 29 éves Soltis Zsolt is. A férfi múlt pénteken szenvedett balesetet az Újvidék és Szenttamás között található Kurjački szállás közelében. Az autóban vele utazott felesége, Andrea is, aki a helyszínen életét vesztette.

Mint arról hírt adtunk, a fiatal szenttamási házaspár Ford Focus típusú gépkocsija eddig ismeretlen okokból áttért az úttest bal oldalára, majd lerepült a mintegy három méter mély árokba és a vízelvezető csatorna betonfalának csapódott. A balesetben a helyszínen életét vesztette a 26 éves Soltis Andrea, férjét, Zsoltot pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították Újvidékre. A férfi biztonsági öve a vizsgálat szerint be volt kapcsolva, míg a szerencsétlen fiatalasszony a becsapódás során kirepült az autóból.

Hírdetés

Zsolt életéért mindeddig az újvidéki sürgősségi központ intenzív osztályán küzdöttek.

A fiatal pár 2014-ben házasodott össze, s egy másfél éves kisfiuk van. Andrea az újvidéki József Attila Általános Iskolában dolgozott napközis tanitónőként.

Soltis Zsolt temetése péntek délben lesz a szenttamási katolikus temetőben, feleségét pedig Temerinben helyezték örök nyugalomra, írja a srbobran.net.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »