Meghalt a negyedik ember, aki a Holdra tette a lábát

Meghalt a negyedik ember, aki a Holdra tette a lábát

Elhunyt életének 86. évében Alan Bean amerikai űrhajós Houstonban, aki negyedik emberként járt a Holdon 1969-ben az Apollo-12 misszió keretében, s 1973-ban a Skylab űrállomás parancsnoki tisztségét is elátta – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

“Alan Bean egykor azt mondta, neki van a világon a legszebb élete” – hangsúlyozta Jim Bridenstine, a NASA új igazgatója. Hozzátette: “Ez egy vigasztaló emlék, miközben gyászoljuk halálát”. A család közlése szerint szerettei körében érte a halál a houstoni metodista kórházban kéthetes betegséget követően. Bean negyedik emberként a Holdon a Viharok Óceánjának (Oceanus Procellarum) nevezett térségeiben hagyta hátra lábnyomait, mindössze négy hónappal Neil Armstrong 1969. júliusi történelmi Apollo-11-es küldetését követően.

Hírdetés

1981-ben vonult vissza a NASA-tól, hogy festőművészként dolgozhasson. Alan Beant felesége, Leslie és korábbi házasságából származó két gyermeke gyászolja.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »