Meghalt a legendás hátvéd, gyászol a Honvéd

Meghalt a legendás hátvéd, gyászol a Honvéd

Hosszan tartó betegség után, 80 éves korában elhunyt Tussinger Antal, a Bp. Honvéd korábbi labdarúgója.

A klub honlapján olvasható közlemény szerint az 1939. szeptember 7-én született Tussinger Antal a MÁVAG kölyökcsapatában kezdte pályafutását. 1962-ben Debreceni Honvédtól került Kispestre. Nagy munkabírású, technikás, az egész játékteret bejátszó, szerény labdarúgó hamar belopta magát a közönség szívébe.

Hírdetés

Olyan társakkal futballozott egy csapatban, mint Sipos, Faragó, Kotász, Tichy, Komora vagy Tóth Kálmán.

1962 és 1970 között 137 bajnoki meccset játszott a Honvéd színeiben és fedezet létére 19 gólt szerzett. A piros-fehérekkel három ezüst és egy bajnoki bronzot nyert. 1964-ban Magyar Népköztársaság Kupa-győztes lett. Többször szerepelt a magyar „B” válogatottban. Tagja volt az olimpiai válogatott keretnek. Készülődött a spanyolok elleni olimpiai selejtező mérkőzésre, amikor a Győr elleni mérkőzésen egy összecsapás után eltörött a lába. Balszerencséjére nem utazhatott el Tokióba, ahol a magyar csapat aranyérmes lett. 1970. május 17-én játszotta utolsó mérkőzését piros-fehérben a pozsonyi Inter elleni KK-találkozón.

Pályafutása befejezése után gépészmérnökként dolgozott. A kilencvenes évek végén a Kispest-HFC elnökségi tagja volt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »