Meghalt a japán nekrofil kannibál, aki megúszta a börtönt

Meghalt a japán nekrofil kannibál, aki megúszta a börtönt

Hetvenhárom éves korában tüdőgyulladásban meghalt Szagava Isszei japán kannibál, aki meggyilkolt és megevett egy holland diáklányt, de megúszta a börtönt.

Szagava november 24-én vesztette életét. Temetése szűk családi körben zajlott – írta egy közleményben fivére és egy barát.

1981-ben Szagava a párizsi Sorbonne Egyetemen tanult, amikor áthívott magához vacsorára egy holland diáklányt, Renée Harteveltet. A lányt nyakon lőtte, megerőszakolta, majd három napig evett belőle. Erről fényképeket is készített. Hartevelt maradványait két bőröndbe helyezte, amelyeket a Bois de Boulogne parkban hagyott. A rendőrség egy szemtanú beszámolóját követően talált rá és vette őrizetbe.

Hírdetés

Pszichiátriai szakértők szerint Szagava nem volt alkalmas arra, hogy bíróság előtt feleljen tettéért. Eleinte egy francia elmegyógyintézetben tartották fogva, majd átszállították Japánba. A japán hatóságok beszámíthatónak nyilvánították, de miután Franciaországban ejtették a vádakat vele szemben, megúszta a börtönt. A történtek felzaklatták az áldozat családját, amely szerette volna elérni, hogy a férfi élete végéig rács mögött maradjon.

Szagava nem rejtette véka alá a borzalmas bűncselekményt, és tőkét kovácsolt rossz híréből. A ködben című önéletrajzi regényében aprólékos részletességgel ecsetelte a gyilkosságot.

A kannibalizmus iránti lankadatlan megszállottságát később egy mangában, további könyvekben, interjúkban és egy 2017-es dokumentumfilmben is megosztotta a nyilvánossággal.

Szagava kannibalizmusa szexuális ébredésével egy időben támadt fel, kamaszkora elején. Megszállottsága a szőke nyugati filmcsillagokra irányult. Grace Kelly amerikai színésznő volt az első, aki iránt efféle vonzalmat érzett.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »