Meghalt a Bőnyben lelőtt rendőr – az MNA-s Győrkös István lehetett a tettes

Meghalt a Bőnyben lelőtt rendőr – az MNA-s Győrkös István lehetett a tettes

Lövöldözés volt szerda reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben, a hatóságok egyelőre nem adtak bővebb tájékoztatást. A kisalfold.hu úgy tudja, az akcióban egy rendőrt is találat ért, és életét vesztette. A mentőhelikopter még nem tudott elindulni a helyszínről.

Fegyvereket kerestek nála

A kisalfold.hu információi szerint a bőnyi férfi még azelőtt kilőtt a rendőrökre, hogy bekopogtak volna hozzá – házkutatásra indultak ma reggel, állítólag illegálisan tartott fegyvereket kerestek nála. Ekkor találta el az egyik rendőrt végzetesen. A lap úgy tudja, a rendőrök combon lőtték a nyugdíjast, akit azóta elfogtak, most mentő viszi a győri kórházba. A Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) tevékenységének köze van a TEK-akcióhoz, a vélt elkövető Gy. I. Sokatmondó, hogy míg a Kisalföld az MNA-hoz köti az esetet, Győrkös István, a magát hungaristának, nemzeti szocialistának valló szervezet vezetője épp Bőnyben élt, ahol a csoport kiképzőtáborait is tartották. Az MTI ugyanakkor 74 éves elkövetőről ír, míg Győrkös a Wikipédia információja szerint 76 esztendős.

Megérkezett a vélt elkövetővel a mentő a győri kórházba. A korábbi comblövéssel ellentétben úgy tudjuk, a hátát érte a lövés, a golyó a hasán jött ki, ezekben a pillanatokban készítik elő a műtétre. Közben a halottas kocsi is megérkezett a meggyilkolt rendőrért.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy több tucat rendőr és a TEK munkatársai körbe vesznek egy családi házat. A rendőrök közül többen golyóálló mellényt viselnek, és mesterlövészek is készültségben vannak.

Falubeliek az MTI munkatársának azt mondták, egy idős férfi házát vették körül a rendőrök.

Hírdetés

Az MTI-t a megyei rendőrség a Központi Nyomozó Főügyészséghez irányította, ahol egyelőre nem adtak tájékoztatást. A TEK szintén nem közölt semmit sem az MTI-vel.

A Kisalföld úgy tudja, a helyszínről elvittek egy kisírt szemű rendőrnőt is, akihez pszichológus érkezett. A lap 11 óra utáni híre szerint a házkutatás továbbra is zajlik, jelen vannak Gy.I. családtagjai is. A TEK már csomagol, elvégezték a munkájukat.

A Hídfő is megerősítette: Győrkösről szól a hír

A Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető Hídfő Facebook-oldalán úgy számolt be az esetről,  hogy Győrköst érte támadás otthonában, ami nem igaz, ám ezzel elismerték: valóban Győrkös István volt a rendőrt megölő férfi.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »