Meghalt a 11 éves kisfiú, aki fürdőzés közben agyevő amőbával fertőződött meg

Meghalt a 11 éves kisfiú, aki fürdőzés közben agyevő amőbával fertőződött meg Kulcsár Péter2025. 06. 17., k – 12:01

Ma délben érkezett a szomorú hír, miszerint elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét agyevő amőba támadta meg. A hatóságok még vizsgálják, hogy a párkányi Vadas fürdőben fertőződhetett-e meg.

Meghalt az a tizenegy éves gyermek, aki szombaton került a pozsonyi gyermekkórházba (NÚDCH), miután a gyanú szerint egy ritka, halálos parazitával fertőződött meg a párkányi Vadas fürdőben.

Hírdetés

„Mindannyian rendkívül sajnáljuk, de a NÚDCH orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét” – jelentette be a kórház szóvivője, Dana Kamenická.

A betegséget az agyevő amőba néven emlegetett Naegleria fowleri okozza, ami rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. A fertőződéshez arra van szükség, hogy az orrba, homloküregbe, arcüregbe fertőzött, nem steril víz jusson.

Az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham. Jelenleg nincs gyógyszer a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély minimális.

Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat hétfőn azt közölte az érintett Vadas fürdővel, hogy a fertőzésgyanú miatti laboratóriumi vizsgálatok még tartanak, eredmény leghamarabb péntekre várható, így szombatig nem nyithatnak ki.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »