Tíz évvel azután, hogy hosszas kutatás eredményeként Julia Kavanagh megírta csaknem ezeroldalas, magyarul is megjelent életrajzi regényét Rudolf Nurejevről, A fehér holló címmel film készült a könyvből.
Rendezője pedig Ralph Fiennes, aki Szabó István A napfény íze című alkotásában hármas főszerepet játszik, korábban pedig Gróf Almásy Lászlót, a neves magyar nyelvészt és kutatót formálta meg Az angol betegben. Kavanagh olvasmányos életrajzát Fiennes is lenyűgözve olvasta, a briliáns tehetségéről híres, szakmai körökben szent szörnyetegnek nevezett balettisten kalandokban és izgalmakban gazdag pályája olyan elemi hatással volt rá, hogy azonnal igent mondott a róla szóló film megrendezésére.
„Ez a történet a kompromisszummentességről, a hazáról, a korlátokat építő ideológiákról és az igaz barátságról szól – nyilatkozta Fiennes. – De sokat elmond arról a balettkultúráról is, amelyet Nurejev maga mögött hagyott a Szovjetunióban.”
Kavanagh, aki a londoni Királyi Balettben szerezte meg balett-táncosi diplomáját, majd különböző angliai társulatokban kapott nem túl nagy szerepeket, egy idő után váltott, és balettkritikus lett. Nurejevről szóló könyvét több nyelvre lefordították, és mindenütt a világon komoly elismerést szerzett vele. A regényt Rudolf Nurejev születésével indítja, aki a transzszibériai expresszen, a Bajkál-tó közelében jött a világra, egy lepedőkkel elfüggönyözött fülkében. Hogy később táncos lett a kisfiúból, azon senki sem lepődhetett meg, hiszen már kisgyerekként az volt a kedvenc szórakozása, hogy székeket tologatott egymás mellé, és anyja, valamint nővérei szórakoztatására a zene ritmusára ugrált egyik ülőalkalmatosságról a másikra. Valóban regényes élet vette kezdetét: szegény volt a család, még ágyból sem volt elég a házban, a kis Rudolfnak már csak a földön jutott hely, sokat éhezett, új ruhát ritkán kapott, télen a nővére kabátját használta, abban járt iskolába. Egy baskír néptáncegyüttesben figyeltek fel kiemelkedő tehetségére, és egy moszkvai turné során felvételizett a Bolsoj társulatába. Diplomát a leningrádi Kirov Balett iskolájában szerzett, és húszévesen már A hattyúk tava hercegét táncolta. Nem sokkal később már világszerte fenoménként ünnepelték. Ehhez azonban nagyot kellett lépnie. A szó földrajzi értelmében. Leningrádban ugyanis állandó felügyelet alatt állt, más országok szülöttjeivel szóba sem állhatott, külföldi koreográfusokról legfeljebb álmodozhatott, ahhoz, hogy külföldi turnéra utazhasson, politikailag megbízhatónak kellett lennie.
A Kirov Balett társulatában töltött három éve alatt azonban mindössze háromszor táncolhatott Leningrádon kívül. Idegen nyelvet ezért nem is beszélt. Kavanagh írja: egy közel-keleti vendégszereplésük során, amikor egy fiatal férfi próbált beszédbe elegyedni vele a szálloda folyosóján, minden kérdésre nyet-tel válaszolt. Mert sem angolul, sem franciául, sem németül, sem olaszul nem tudott. Hazautazásuk után aztán azonnal tanárt keresett magának, akitől angolul tanult, mert a következő külföldi turnén már nem akart süketnémát játszani. Az pedig Párizsban volt, ahol 1961. július 16-án, a Le Bourget repülőtéren egy merész ugrással a francia rendőrök mellett termett, és „szabad akarok lenni!” felkiáltással megváltotta hőn vágyott szabadságát. Otthon azonnal hazaárulónak minősítették, édesanyját már csak a gorbacsovi éra idején, tizenhét évvel a drámai szökése után látogathatta meg. Ez mind elhangzik Fiennes rendezésében. „Eleinte senkivel sem barátkozott – írja Kavanagh. – Akkoriban menekült módjára viselkedett: roppant vadul és amúgy szovjetesen. Nem ismerte a kedvességet és az udvariasságot. Párizs után London következett, a Királyi Balett, amelynek táncosaként az amerikai közönséget is magába bolondította. Világhírességek hajoltak meg művészete előtt, köztük Jacqueline Kennedy, II. Erzsébet brit királynő, a Rothschild család, Andy Warhol, Mick Jagger, Freddie Mercury, Alain Delon. 1964-ben Bécsben nyolcvankilencszer tapsolták vissza a Staatsoperben, ahol később Herbert von Karajan biztatására karmesterként is bemutatkozott. Utolsó szerepét 1992-ben Budapesten, a Magyar Állami Operaház Cristoforo című balettjében, Keveházi Gábor koreográfiájában táncolta mint Angyal. 1993-ban halt meg, a kor egyik gyógyíthatatlan betegségében. Halála előtt nem sokkal a legmagasabb francia kulturális kitüntetést, a Művészet és Irodalom Rendjének parancsnoki fokozatát is megkapta. Nureyev: All The World His Stage (Az egész világ a színpada) címmel nemrég brit dokumentumfilm készült róla eddig ismeretlen és titokban rögzített felvételekkel, amelyeken a Jacqui és David Morris rendezőpáros szerint nagyon avantgárd módon és szexuálisan kihívóan, az elképzelhető legprovokatívabb mozdulatokkal táncol.
Nurejev szerepét Ralph Fiennes rendezésében Oleg Ivenko, a táncosra nagyon hasonlító orosz balettművész alakítja. A tragikus sorsú Jurij Szolovjevet, a Kirov Balett egykori táncosát, akivel Nurejev együtt lakott az ominózus párizsi turné során Szergej Polunyin, a balett ukrán fenegyereke, a Take Me to Church angyala játssza. A bemutató őszre várható, előbb jön Morrisék sokat ígérő portréfilmje.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
