Meggyulladt a fiú teste, amikor megrázta az áram

Múlt héten péntek délután négy órakor négy 14 év körüli fiú bement a Rákosrendezői Pályaudvar üzemi részére és felmászott az egyik szerelvényre. Egyikük hozzáért a magasfeszültségű felsővezetékhez. Súlyosan megrázta az áram. Az áramütéstől lángra kapott a ruhája: majdnem az összes ruhája leégett róla, csupán az egyik zoknija, és a nadrágja darabkája maradt rajta.

Még tegnap is lehetett találni égett ruhadarabokat a helyszínen. Az egyik ott dolgozó szemtanúja volt, hogy a fiúk beléptek a lezárt területre.

A „játék” kedvéért két fiú felkapaszkodott a kocsira, majd, aki a tetején állt, megfogta a vezetéket és azonnal áramütést szenvedett! A vezetékekben 25 ezer volt van, ezért se megfogni, se megközelíteni nem szabad! – mondta el a férfi a Ripostnak.

Egyik barátja, hogy segítsen rajta, a lángoló ruhájánál fogva lerántotta a fiút a szerelvényről, Akkor már az ő keze is égett. A másik két fiú hívta a mentőt. A közeli bódéból odaszaladt hozzájuk egy férfi, és átvette a telefont. Egészen addig ott maradt a fiúkkal, amíg a mentők meg nem érkeztek. Mindkét megégett gyerek kórházba került.

Hírdetés

Úgy tudni, hogy a testének 30 százaléka megégett annak a fiúnak, akit áramütés ért.

Korábban már történt hasonló eset. Akkor egy huszonéves férfi mászott fel a szerelvényekre, a barátnője pedig fotózta őt. A fiatal férfi hozzáért a magasfeszültségű vezetékhez, és azonnal meghalt.

2017-ben Nagykőrösön mászott fel az egyik vagon tetejére egy 15 éves fiú. Megrázta az áram, és bár életben maradt, de testének 70%-a megégett.

2016-ban pedig egy 19 éves fiú mászott fel egy kocsira a barátjával. Amikor a vagon tetején a kövek megindultak a lába alatt, a fiú kapaszkodót keresve megfogta a felsővezetékeket, az áram pedig agyonvágta.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »