Meggyilkolták Faustine Brou-t, az abidjani Szent Cecília-plébánia ügyintézőjét

Az elefántcsontparti Abidjan Szent Cecília-plébániája augusztus 11-én, vasárnap délelőtt adta hírül, hogy ismeretlen tettes szombaton megölte a plébániahivatal titkárnőjét.

A vasárnap délelőtti szentmisén jelentette be a templom plébánosa, hogy a mindenki által szeretett és tisztelt Faustine Brou, a plébániahivatal titkárnője ismeretlen tettes áldozata lett. „Faustine asszony valójában a templom közösségének anyja volt. Szombaton délelőtt is a plébániahivatalban dolgozott, amikor ismeretlen férfi nyitott rá, és olyan súlyosan megsebesítette, hogy az azonnal riasztott mentőautó hiába vitte a közeli klinikára. Vasárnap hajnalra meghalt.”

A Szent Cecília-plébánia honlapján megjelent híradás arról is beszámol, hogy az „egész közösséget mélyen megrendítette a barbár cselekedet”. Ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy „semmiféle embertelenség nem tudja elragadni az istenszeretőket az örök élettől, mert az igazán istenszeretőknek minden a javukra válik. Jóllehet a gyilkosság mélyen lesújtott bennünket, mégis megtartjuk istengyermeki méltóságunkat, s imádkozunk szeretett nővérünk örök békéjéért. De imádkozunk a gyilkosáért is, hogy a megtérés útjára lépjen, és fohászkodunk a cinkosaiért is, akik segédkeztek neki ebben a szörnyű cselekedetben.”

Hírdetés

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »