Meggondolta magát az óceánban majdnem odavesző Rakonczay Gábor

Meggondolta magát az óceánban majdnem odavesző Rakonczay Gábor

Mégsem hagy fel az extrém sportteljesítmények megkísértésével, sőt, a SUP-os óceánátkelésről sem tett le.

Korábban azt mondta, nem vállal már ahhoz fogható kalandokat, mint amikor pár hete egy álló evezőhajón vágott neki az Atlanti-óceán átszelésének, most, kipihenten viszont már másként látja a dolgokat Rakonczay Gábor extrémsportoló.

A Corvinak.hu portálon megjelent interjújában a 39 éves sportember először is a kísérletről beszélt. Ismert, SUP-jával (kabin nélküli, 5×1,5 méteres vízi alkalmatosság) akart átjutni Európából az amerikai kontinensre 50-60 nap alatt, ám a negyedik napon érzékelte, hogy „baj van”, de egy napba beletelt az is, míg megszabadult áthűlt teste a vizes ruháktól. Végül helikopterről kellett kimenteni, mindent hátrahagyva.

Számára fontos tanulság, hogy az alvás hiányára vagy a kihűlésre nem lehet edzeni, felkészülni.

Ámde:

onServerEmissionEmpty: function(){} });

„Per pillanat én is úgy gondolom, hogy fel fogok állni és újra bele fogok állni ebbe az egészbe. Pár napja ez például még nem volt meg, de úgy érzem, hogy kötelességem megcsinálni. Ha az ember be akarja fejezni a karrierjét, mondjuk ezt a sportot, akkor jó, ha egy jó eredmény után tudja abbahagyni.”

A cél viszont ezen átkelés alkalmával nem az volt, hogy teljesítse, hanem hogy „menjen a határig”, ami viszont sikerült.

Ahhoz,

hogy az átkelés meglegyen, szerinte 10 napot kellett volna kibírni, de ennek a fele előtt már látszott, hogy gond van, többször hallucinált.

Annak fényében, hogy sokan példaképként tekintenek rá és követik a teljesítményét, kicsit „gáznak” érzi a történteket.

A folytatás melletti döntésről azt mondta, „a futóknál is így van. Amikor az ember fut egy nagyobb távot, utána azt mondja, hogy soha többet. Aztán egy hét múlva benevez egy újabb futóversenyre. Amikor eljutottunk a Déli-sarkra, én már azon pörögtem, hogy mi lesz a következő cél, de a camp manager és a biztonsági szakemberek szerint ilyenkor az szokott lenni, hogy a sarki hideg után két évig csak a trópusokon tud gondolkozni mindenki. Nálam ez gyorsabban történik”.

A teljesítés közben ma már kizárja az érzelmeket is, régebben ez is nehezebb volt.

Távlati tervei között szerepel még egy futásos-hegymászásos történet, egy sarkvidéki teljesítés és egy nagy Antarktisz-átkelés is.

Nyitókép: forrás: Facebook

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »