Megfúrná a szuperkórházat a DK-s polgármester

Megfúrná a szuperkórházat a DK-s polgármester

Pazarlónak és feleslegesnek tartja a dél-budai szuperkórház létrehozását a XI. kerület új polgármestere, a DK-s László Imre – derült ki a Hírklikknek adott interjújából. Az önkormányzati kampányban szexuális zaklatással megvádolt polgármester kijelentette: ha reális lehetősége adódik, leállítja a beruházást, és helyette a Szent Imre-kórházat fejleszti. Mint mondta, a főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel karöltve le szeretne ülni tárgyalni a kormánnyal, hogy jóval kevesebbe kerüljön a kórházfejlesztés, mint az eredeti tervek szerint. A szuperkórház tervét kezdettől fogva ellenző László Imre egyébként a Gyurcsány-párt egészségpolitikusa, aki korábban több esetben is követelte a kormánytól az egészségügy fejlesztését, a fővárosi kórházak modernizációját. László korábban, 2001–2011 között a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház és Rendelőintézet főigazgatója volt, majd egy magánklinika élére került.

A Magyar Nemzet korábban megírta: az 1,2 millió ember ellátásáért felelős Dél-budai Centrumkórház (DBC) a tíz év alatt hétszázmilliárd forintos forrásból gazdálkodó Egészséges Budapest program keretében épülne fel a XI. kerületben, az M1-es és M7-es autó­pálya közös szakasza mellett. Bedros J. Róbert, a DBC miniszterelnöki megbízottja korábban lapunknak úgy fogalmazott, a leendő centrumkórház nem lehet meg a legmagasabb színvonalú géppark és informatikai eszközök nélkül, hiszen ezek segítik a betegségek elleni küzdelmet, lerövidítik a betegutakat és a gyógykezelések időtartamát is. Bedros J. Róbert arról is beszélt, hogy a jelenleg zajló egészségügyi reformnak, a fővárosi kórházfejlesztéseknek és a centrumkórház létrehozásának köszönhetően nemcsak külföldről, de a bizonytalan státusú magánszolgáltatóktól is mind többen térnek majd vissza a magyar közegészségügybe.

Képtalálat a következőre: „szuperkórház budapest”

Hírdetés

Több mint egymillió ember ellátásáért felel majd az intézmény Fotó: DBC

– Bár a Dél-budai Centrumkórház jelenleg a tervezésnél tart, de már most érkeznek a megkeresések a hazai és a külföldi kollégáktól, akik szeretnének az egészségügy zászlóshajóján szolgálni – fogalmazott.

– A legmodernebb gépek, a csúcstechnológia sem képes pótolni az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók gondoskodását és figyelmét. A gyógyítás középpontjában mindig az ember áll majd – fejtette ki a Magyar Nemzetnek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »