Megfizethetetlenen szakmai tapasztalat

Megfizethetetlenen szakmai tapasztalat

Az idei tanév első félévében több külföldi szakmai gyakorlatra is sor került a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola végzősei számára. A diákok az Erasmus+ pályázati támogatásnak köszönhetően vehettek részt a Budapesten, Brünnben és Temse városban, Belgiumban megvalósult gyakorlaton.

Három diák a brünni székhelyű Stöbich Brandschutz s.r.o. cég által biztosított gyakorlat során szerzett értékes szakmai tapasztalatokat.

Iratokat osztályoztak, mappákba rendezték őket, majd katalógust készítettek a cég termékeiről. Foglalkoztak a megrendelésekkel és a vállalat karbantartó osztályán nyomtatványokat ellenőriztek. Szabadidejükben a város és a környék nevezetességeit látogatták meg.

Az második diákcsapat, az iskola 10 gépész és elektrotechnika szakos negyedikese Budapesten tölthetett két emlékezetes hetet. A diákok két cég telephelyén dolgoztak ebben az időszakban. A gépész szakos fiatalok a C3D tervezőirodában egy 3D-s program, a CREO tervezőszoftver használatát ismerhették meg. A második hét folyamán az Óbudai Egyetem vendégei voltak, ahol többek között bővítették robotikai és 3D modellezési ismereteiket, valamint az egyetemi hallgatói körök járműépítési projektjeibe nyertek betekintést.

Az elektrotechnika szakos diákok az DMG MORI HEITECH Digital Kft.-ben reggel kilenc és délután három között megismerkedtek a Node-RED programmal. A szoftvert automatizálási folyamatok megoldására használták, és egyre nehezebb feladatokon keresztül tökéletesítették tudásukat. Délutánonként kissé fáradtan, ám mindig új tudással gazdagodva tértek vissza szállásukra, hogy egy rövid pihenő után nyakunkba vegyék a várost.

Hírdetés

Az iparista gépész szakos diákok kisebb csapata, 4 végzős, Belgiumban volt egy hajótervezéssel foglalkozó cég, a MULTI.engeneering vendége két héten keresztül. Ottlétükkor megismerkedtek a hajógyártás alapjaival. Feladatuk egy ponton megtervezése volt, amelyhez a cég alkalmazottaitól, a mentoraiktól sok segítségek kaptak. Bár egy olyan szakterületre nyertek betekintést, amellyel korábban nem volt tapasztalatuk, a tervezés folyamán használt tervezőszoftverek ismerte – hiszen ezek alapos megismerése az iskolai oktatás szerves része – sokat segített abban, hogy a feladatul kapott ponton megtervezését megvalósítsák.

Szabadidős programok is színesítették az ott töltött időszakot: vacsorázni és bowlingozni is voltak mentoraikkal, kísérő tanáraikkal meglátogatták a Rubens házat és egy csokigyárat, valamint kirándultak Brüsszelbe, Antverpenbe és Brugge-be is.

Az évekre visszamenő szakmai gyakorlatok során a diákok olyan ismeretekre tesznek szert, amelyek szélesítik látókörüket, segítenek feltérképezni a szakterületükben rejlő lehetőségeket és betekintést nyernek különböző kultúrákba is.

(Petheő Boglárka/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »