Megfigyelte, lehallgatta, majd zsarolta az üzletembereket a kolozsvári exfőrendőr bűnbandája

Megfigyelte, lehallgatta, majd zsarolta az üzletembereket a kolozsvári exfőrendőr bűnbandája

Titkosszolgálati módszerekkel figyelt meg, majd zsarolt tehetős üzletembereket a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni főosztályának egykori vezetője, akit három bűntársával együtt tetten érésüket követően vett őrizetbe a nyomozó hatóság. A pandúrból lett rabló bűnbandájától nagy összegben készpénzt és technikai eszközöket foglaltak le.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) vasárnapi tájékoztatása szerint a román belügyminisztérium egykori dolgozója szervezett bűnbandát épített ki, amelynek tevékenységét részben nyomozóirodájának működésével leplezte. Bár a DIICOT nem nevezte meg az egykori főrendőrt, kolozsvári román portálok szerint Liviu Şipoşról van szó, aki korábban a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni főosztályát irányította.

A hat tagú csoport olyan üzletembereket pécézett ki magának, akik büntetett előéletűek voltak, illetve akiknek rövid idő alatt akkora jövedelemre tettek szert, amelynek kapcsán felmerült a különböző törvénytelenségek gyanúja.

Hírdetés

Şipoşék egyáltalán nem válogattak ezeknek a zsarolható vállalkozóknak a széles körű megfigyelését célzó módszerekben. Mikrofonokat, nyomkövető berendezéseket, lehallgatókészülékeket szereltek be a célszemélyek személygépkocsijába, irodáiba, sőt a lakásukba is, ugyanakkor nem érték be csupán ennyi információszerzéssel. Lakásokat béreltek a zsarolni kívánt vállalkozók otthonának környékén, megfigyelve a napi tevékenységüket, sőt ahonnan képesek voltak le is hallgatni az üzletembereket, megpróbálva minél több kompromittáló adatot gyűjteni róluk. Felhasználva a belügyminisztérium kötelékeiben ápolt kapcsolatait, a kolozsvári bűnbanda vezetője a román nyomozó szervek adatait is összegyűjtötte a kiszemelt üzletemberekről.

A DIICOT szerint a volt főrendőr – ismerve a nyomozó hatóságok módszereit – folyamatosan kiképezte embereit arról is, hogy miként kerüljék el a leleplezésüket, hogyan játsszák ki a rendőrség vagy a titkosszolgálatok által folytatott esetleges megfigyelést, ennek érdekében például folyamatosan ellenőrizték, hogy az általuk használ gépkocsikba nem szereltek-e nyomkövetőt.

Egy alkalommal a bűnbanda tagjai – kábítószer-ellenes rendőröknek kiadva magukat – fegyverrel megfenyegettek egy személyt, akitől 200 ezer eurót követeltek annak fejében, hogy eltusoljanak egy fiktív, általuk kitalált bűnvádi eljárást.

A DIICOT és a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának nyomozói péntekről szombatra virradóra tetten érték a bűnbanda tagjait, amikor be akartak hatolni egy szászfenesi cég székházába, hogy eltulajdonítsanak egy nagy összegű készpénzt, amelynek hollétéről a célszemélyek lehallgatása során szereztek tudomást, és amelyről azt feltételezték, hogy illegális tevékenység útján tettek szert rá. A gyanúsítottaknál mikrofonokat, nyomkövetőket és lehallgató készülékeket találtak, ugyanakkor a hat helyszínen – Kolozsváron és a szomszédságában fekvő Szászfenesen – folytatott házkutatások során további, a megfigyelés során használt technikai felszereléseket, 26 mobiltelefont, memóriakártyákat, táblagépeket, 26 805 eurót és 36 165 dollárt foglaltak le.

A négy gyanúsított feltételezett bűnlajstroma meglehetősen gazdag: ellenük szervezett bűnbanda létrehozása, zsarolás, erőszakos fogva tartás, munkahelyre történő illetéktelen behatolás, informatikai rendszerek feltörése, jogosulatlan adatfelhasználás, informatikai csalás, bizalmas információk illetéktelen felhasználása. A nyomozó hatóságok kezdeményezték a kincses városi magán hírszerzők 30 napos előzetes letartóztatását a bukaresti törvényszéken.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »