Megfenyegette a brit királynőt Soros egyik szervezete

Nem tetszett a Soros Györgyhöz köthető, Best for Britain szervezetnek, hogy Boris Johnson a parlament felfüggesztéséről szóló kérelmét jóváhagyta a brit uralkodó. Nemtetszésüknek egy Twitter posztban adtak hangot, ahol burkoltan megfenyegették az angol királynőt –írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A Best of Britain szervezet Twitter posztjában üzent II. Erzsébet királynőnek, mert helyt adott Boris Johnson azon kérelmének, melyben a brit parlament egy hónapig tartó felfüggesztését kérte. A szervezet szerint a királynő tette alkotmány- és demokráciaellenes, és kizárólag a kormánytól származó politikai manőver.

A Soros-szervezet itt még nem állt le, a posztjuk alá azt is odakommentelték, hogy jobb, ha az angol királynő nem felejti el, hogy a történelem során nem néztek jó szemmel azokra az uralkodókra, akik a demokrácia felfüggesztését segítették. A szervezet burkolt üzenete I. Károlyra utalt, aki a XVII. században parlament nélkül próbált kormányozni, de élete nyilvános lefejezéssel ért végett. A Breitbart szerint a Soros-szervezet azonban téved azzal kapcsolatban, hogy a parlament felfüggesztése alkotmányellenes lenne, mivel ha az lett volna, akkor a királynő jogalap hiányában azt nem hagyhatta volna jóvá.

Hírdetés

A parlament felfüggesztése Nagy-Britanniában azonban a politikai élet része, amire általában évente egyszer, vagy új kormány alakításakor kerül sor.

Ezért egyáltalán nem meglepő, ami most történt. Boris Johnson döntése esetében egyszerű politikai manőverről van szó, melynek célja, hogy a kormányfő elkerülje vagy legalábbis hátráltassa azt, hogy a parlament megakadályozza egy megállapodás nélküli Brexit keresztülvitelében.

ORIGO


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »