Az ismeretlen eredetű betűkkel és nyelven írt, misztikus növényekkel, asztrológiai jelekkel és zöld folyadékban fürdő meztelen hölgyek rajzaival díszített, 1912-ben előkerült Voynich-kézirat több száz éve őrzi titkát a kódfejtők és nyelvészek előtt. Számos elmélet látott már napvilágot, a legújabb szerint eléggé prózai a megoldás.
A kutatók évtizedeken keresztül próbálták megfejteni a rejtélyes szöveget, ám erőfeszítéseiket eddig nem koronázta siker. A kézirat egyes kutatók szerint akár egy nagyon jól sikerült (néhány szakértő szerint viktoriánus) átverés is lehet, s a benne található írás megfejthetetlen, mivel mindenféle szisztémát nélkülöz.
Magát a könyvecskét Wilfrid Voynich lengyel könyvkötő és könyvkereskedő 1912-ben fedezte fel a Rómához közeli Villa Mondragonében, amikor a jezsuiták eladásra szánt gyűjteményét vizsgálta át. A kutatások szerint a mű valamikor 1404 és 1438 között keletkezhetett. A kézirat borjúbőrből készült pergamenlapjainak mind a 240 oldalán található egy-egy ábra, amelyen misztikus növények, asztrológiai jelek, díszített ábrák vagy éppen zöld folyadékban táncoló/fürdő meztelen hölgyek rajzai láthatók.
A titokzatos szöveg olvasási iránya a szakértők szerint valószínűleg balról jobbra tart. A kézirat összesen 250 ezer karaktert tartalmaz, amelyek egy igazi Da Vinci-kóddá állnak össze: néhány szavakat, illetve mondatokat tesz ki, néhány latin betűre, vagy éppen római számokra emlékeztet. Az elmúlt évszázadban kriptográfusok egész sora próbálta megfejteni a szöveg jelentését, ám egyikük sem járt sikerrel.
Az elméletek széles skálán mozognak: van, aki szerint egy titkos vallási szekta készítette, más egy mára elfeledett nyelv egyetlen fennmaradt írásos emlékének tartja, illetve olyan is, aki úgy véli, hogy az „életelixír” titkos receptjét tartalmazza. A 20. század elején a 13. században élt angol tudós, Roger Bacon tollából eredeztették a kéziratot, majd később úgy vélekedtek, hogy a 8-10 éves Leonardo da Vinci írhatta. Három éve, a különlegességet megtekintő botanikusok úgy vélték, a kéziratban található növények mexikói eredetűek, a rejtélyes szöveg pedig navatl, az aztékok által használt nyelven íródhatott.
Nicholas Gibbs, a középkori orvosi iratok szakértője most egy, a korábbiaknál jóval prózaibb megoldással állt elő a rejtélyes kéziratot illetően. A British Times Literary Supplement című folyóiratban megjelent cikkében kifejti, szerinte a szöveg egyszerű latin rövidítéseket és ligatúrákat (betűösszevonásokat) tartalmaz. „A különleges gyorsírás során egy-egy szóból kiválasztott a szerző néhány betűt, amelyek leírva az egész szót jelentették” – magyarázta Gibbs.
Olykor ezeket össze is vonta, minek köszönhetően sokan egy eddig ismeretlen nyelvre gondolhattak. A régi magyar szövegekben is megtalálható ligatúrákra, vagyis betűösszevonásra egyébként a legjobb példa a ma is használt „&” jel, amely az „e” és a „t” betűket foglalja magába (et), amely latinul az „és” szót jelenti. A szakértő szerint a szöveg legtöbb szimbóluma nem egy betűt, hanem egy egész szót jelöl.
A Voynich-kézirat értelmezése szerint egyfajta orvosi enciklopédia lehet, amely részletes információkkal bír a különféle nőgyógyászati gondok kezelésére alkalmas gyógynövényekről. Gibbs szerint a középkorban sok helyen elterjedt és ismert gyógymódokról szólnak a rajzok. A szövegbeli rövidítések pedig bárki számára ismerősek lehetnek, aki kicsit is járatos az orvostudományban: aq = aqua (víz), dq = decoque / decoctio (főzet), con = confundo (elegy, keverék), ris = radacis / radix (gyökér), s aiij = seminis ana iij (3 szem mindegyikből).
Mindez összeegyeztethető azzal a korábbi elmélettel, amely szerint a kézirat eredete a 13. században élt angol tudós, Roger Baconhoz köthető, aki többször is titkos jelekkel próbálta meg elrejteni munkáit az egyház képviselőinek kíváncsi és szigorú szemei elől. A titkos nyelvezetet látván pedig nem csoda, ha számos kutatónak az jutott az eszébe, hogy a rejtélyes kóddal valami nagyon fontos dolgot akart leplezni.
Többek között második világháborús kódfejtők is próbálkoztak a feltörésével, teljesen sikertelenül. Sokan egyébként még most is úgy vélik, hogy egy átverésről van szó. „Számos titkosított szöveget ismerünk a középkor óta, amelyek 99,9 százalékát már feltörtünk” – mondta a BBC-nek Klaus Schmeh kriptográfus. „Ha nem csupán néhány töredék, hanem – mint a kézirat esetébe is – egy egész könyv áll a rendelkezésünkre, viszonylag könnyen fel lehetne törni” – tette hozzá.
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
